Blogajánló

blogajánló

Ha tud olyan blogról, amely nem szerepel a torkosborz.hu oldalon, de szeretné itt látni, adja meg az elérhetőségét!



A feldolgozás nem automatikus, a megjelenésig türelmét kérjük!
Néhány évvel ezelőtt, egy őszi napon készítettem el ezt a sült csirkemellet. Ez is úgy…
A veganizmusban egy nagy kihívás (számomra) hogy mivel lehet helyettesíteni a…
Füge piskótával, fehér rummal, dióval és mézzelFantasztikus volt az idei füge termésünk.…
Banános süti már régen volt, pedig jól tud az is esni nagyon. Most a régi nagy kedvenc…
A tésztához szeretnék pár szót hozzáfűzni. Azért nem lett sárga a tésztám, mert nem…
A délután közepén, vasárnap, a Kutyafül „fölvonyított”, hogy sütire vágyik. Kicsit sem…
Az idei nyáron szinte emberi léptékkel fel nem fogható mennyiségben ettünk tököt:…
Május óta nem iszunk tejet, mármint állati eredetűt. Nekünk viszont…
Az ebédkészítést az esetek kilencven százalékában szeretem kurtára zárni. A…
 Azzal kezdtem, hogy egy serpenyőben pirítottam egy marék diót. Miután kihűlt, a kis…
Fotó: Bake Ann!Egy kérés volt, csokis ne legyen! Nem lett, lett helyette körtés, amit…