Csirkemell baconban sütve

  • 2022.02.17.
  • 2

Úgy sütni a csirkemellet, hogy puha és szaftos legyen, nem egyszerű feladat. Többféle módszert is kipróbáltam az idők folyamán, ez a mostani kísérlet nagyon biztatóra sikeredett.

Két darab kicsontozott fél csirkemell volt a kiindulási alap, fűszerezve sóval, frissen őrölt borskeverékkel, egy kis provanszi fűszerkeverékkel és préselt fokhagymával.

Bacon-csííkokba bugyolálva a húsokat a porcelán sütőtálba tettem. 

Körberaktam félig főzött kelbimbóval. Kevés vizet aláöntve, alufóliával lefedve 180 fokos sütőbe helyeztem a tálat.

Cirka negyven percet töltött a hús a sütőben, a végén még 5-6 percet pirítottam a sütőt grillfunkcióra átkapcsolva. Pillantsunk csak be a sütőbe - pont jó lesz.

Közben egy kis sárgarépát is pároltam, hogy színesítsem a körítést.

Már a látvány is guszta a tányéron, friss, egészséges zöldségek körítik az ízes csirkemellet.

Lássuk felvágás után! Olyan puha lett, amilyennek elképzeltem, a bacon pedig plusz ízeket adott a csirkemellhez.