A kormány tavaly ősszel újabb győzelmi jelentést tett közzé, amelyben az évtizedes foglalkoztatottsági és munkanélküliségi rekordokat ünnepli. Érdemes  azonban jobban szemügyre venni az első látásra biztatónak tűnő mutatókat. Nem mondunk sok újat azzal, hogy a növekedésben nagy szerepet játszik a kiterjedt közfoglalkoztatás és a külföldi telephelyen dolgozók csoportja.
Az új munkahelyek létrejöttében a közmunka szerepe kétségtelen. Az ott kapható bér azonban nem elég a tisztes szegénységhez sem - igaz több mint a segély - és nem vezet vissza a munkaerőpiacra sem. A problémákat az is csak tetézi, hogy vannak olyan megyék Magyarországon, ahol a munkavállalás szempontjából más lehetőség szinte nincs is, csak a közmunka.
Az eddig is világos volt, hogy a KSH-nak egyre kényelmetlenebb a létminimum-számítás: már ötödik éve nem közlik, hogy hányan is élnek Magyarországon a létminimum alatt. Tavaly pedig azt is bejelentették, hogy a 2014-es év volt az utolsó a létminimum-számítás történetében. Pedig a létminimum számításának hosszú hagyománya van a magyar statisztikában. A lépést azzal indokolták, hogy eljárt felette az idő, illetve azt is cáfolták, hogy „politikai nyomás” áll a döntés hátterében. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese tavaly nyáron azzal indokolta a döntést, hogy pontosabb módszertant kívánnak bevezetni a szegénység mérésére, mivel a mutató túl heterogén csoportot hagyott a küszöb alatt, és ez nem járul hozzá a legtöbb gondoskodást igénylő rétegek problémáinak sem a megértéséhez, sem a kezeléséhez.

Forrás: Marabu
[...] Bővebben!