Paradicsomoskáposzta mentával és rómaiköménnyel

  • 2015.07.28.
  • 6

Már megint a Feri!A paradicsomoskáposzta mindenki számára ismert. Aki a menzán szocializálódott, annak meg különösen
az édes, szinte ragacsos változat van az emlékeiben.Semmi baj a cukorral ízesített káposztával, hiszen ezt szoktuk meg, de amikor van lehetőség egy másik ízvilág kipróbálására és az lapanyagok egyeznek, akkor ezt nem szabad kihagyni.A kép kicsit csalóka, mert így a káposzta nem is igazán főzelék jellegű lett, inkább egy káposzta köret, mert nincs alatta a szószos alap.Főzésnél nem kell szó szerint ragaszkodni a leíráshoz, én sem teszem --- szinte soha --- , de ettől még az étel jellege nem változik. Ha mégis, akkor pedig az ötlet volt zseniális!Hozzávalók :3 ek. olívaolaj4 szál újhagyma / nekem vöröshagyma /2 gerezd fokhagyma1 tk. őrölt római kömény5 dl paradicsomlé / elég volt 3 dl /1 dl víz1 kisebb káposzta kb. 50 - 60 dkg10 g mentalevél / nekem egy kis csomó a kertből csak 3 g volt /
só, frissen őrölt bors, csili, cukorA felszeletelt káposztát a recept szerint besózzuk, állni hagyjuk és kinyomkodjuk. Én nem sóztam be!A hagymát az olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a fokhagymát és a fűszereket.Összepároljuk és beleöntjük a paradicsomlét meg a vizet.A káposztát beletesszük, megsózzuk és egy kicsi cukorral ízesítjük.Addig főzzük, amíg kissé roppanós marad -- ne főzzük túl puhára.Az apróra vágott menta egy részét belefőzzük, de tegyünk frissen a végén is a káposztába.----Nem lesz főzelék szerű sűrű leve, ezt ne várjuk, bár a fotó úgy mutatja, de hát így látványos -- ilyen volt a könyvben is.Ahogy mondtam, inkább káposzta köret, mint főzelék, de Feri több étele is inkább ebbe a kategóriába tartozik, mint a klasszikus főzelékébe.Én nagyon kedvelem ezeket az új változatokat!