A Magyar Sajt Ünnepe

  • 2016.10.03.
  • 9

Szeptember 30-án és október 1-én rendezték immár negyedik alkalommal a Magyar Sajtmustrát Nagyegyházán.
 
Péntek reggel találkoztam egy csapattal, akik a Sajtmustra szakmai napjára készültek indulni. Utólag is köszönettel tartozom Kerekesné Dr. Mayer Ágnesnek, amiért segített eljutnom Magyarország legfontosabb, sajttal és tejgazdasággal kapcsolatos rendezvényére. Úti célunk a nagyegyházai Hangistálló, a Sajtút egyik állomása és az eseménynek otthont adó, a 150 éves Batthyányi uradalmi istállóból átalakított rendezvényközpont volt.
Még a hivatalos program kezdete előtt érkeztünk, de már jó néhányan sürögtek-forogtak a helyszínen: a sajtmesterek folyamatosan vitték versenyző termékeiket regisztrációra, a szervezők pedig szorgosan készítették elő a terepet a konferenciának; miközben a konyhai stáb sem ült tétlenül, hisz rengeteg vendégnek kellett ebédet készíteniük.
A konferenciát a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Tóth Katalin, a nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg. Beszédében elmondta, a Sajtmustra ötlete onnan ered, hogy a magyar tejtermelőknek, sajtkészítőknek lehetőséget akartak biztosítani termékeik bemutatására, értékeléssel és vásárlási lehetőséggel egybekötve. Úgy véli, a konferencia egy remek lehetőség arra, hogy a szakmabeliek választ kapjanak az őket foglalkoztató kérdésekre. Sok sikert kívánt a versenyben résztvevőknek, valamint élményekben gazdag hétvégét mindenkinek a szakmai- és a közönségnapra.
Az egybegyűlteket Kovács László, a KKASE Sajtkészítők Egyesületének elnöke is köszöntötte. Üdvözölte, hogy nagyon sokan jöttek el a rendezvényre (a teremben szinte minden hely megtelt), ez pedig szerinte jót jelent a tejágazat és a sajtszakma jövőjének. Említette, hogy éppen idén lett tíz éves az Egyesület, valamint kb. hét éve váltottak irányt tevékenységi körükben: akkor döntöttek úgy, hogy felkarolják a sajtkészítőket és segítik munkájukat minden eszközzel, melyre egy ilyen szervezet képes lehet. Az idei Sajtmustrát fordulópontként definiálta, mivel már nemcsak a hazai sajtkészítők, hanem a Kárpát-medence több műhelye is csatlakozott a szakmai konferenciához. Ez egy nemzetközi dimenziót ad az eseménynek, mely immár hidat képez, kapcsolatot teremt a régióban azonos szakterületen dolgozó emberek közt.
Amikor a francia kollégákat meghívta, hogy zsűritagként és előadóként vegyenek részt a szakmai napon, hirtelen nem talált megfelelő kifejezést a "mustra" szóra franciául, ezért inkább az "Ünnep" szót használta - azóta pedig ünnepként, a Magyar Sajt Ünnepeként emlegeti ezt a hétvégét. Ezért kérte, érezzük át ennek a súlyát és ténylegesen ünnepeljük közös ügyünket, a sajtot.
A köszöntők után szakmai konferencia következett - a korábban közölt program szerint. Először Franciaországból érkezett sajtmesterek beszéltek az érlelő kultúrákról, majd a tejágazat szakemberei tartottak előadást. Délután piaci lehetőségekről hallhattak a termelők érdekes tudnivalókat, valamint bemutatkozott a Székely Sajtkészítők Kézműves Egyesületének képviseletében elnökük, Sánduly Edit.