Abált bőrös császár

  • 2021.12.01.
  • 5


A múltkorában, kb. 2 hete vettünk egy szép bőrös tokaszalonnát, meg két szép darab
bőrös császárt. Akkor megabáltam a tokaszalonnát, a nagyobb bőrös császárt pedig felszeletelve megsütöttem. Mindkettő utolsó falatig elfogyott, és nagy sikere volt. Rájártunk, amíg tartott. A kisebb bőrös császárt lefagyasztottam. Ez került ma elő a fagyasztóból, ezt abáltam meg.Az abaléhez 2 liter vizet forraltam 1,5 púpos fehér műanyag kanál sóval, ugyanannyi ételízesítővel (amit egy teatojásban raktam a vízbe) és jó fél csomag fokhagyma granulátummal. Ebben abáltam lassú tűzön, fedő alatt a felengedett bőrös császárt
2,5 óráig. Két óra főzés után a csontokat szépen ki tudtam venni a húsból, de húsos felével lefelé fordítva hagytam még főni, hogy a fűszeres lé a csontok helyén is jól átjárja. Teljes puhulás után tányérra szedtem, megpergettem kis sóval, megszórtam fokhagyma granulátummal és csípős fűszerpaprikával. Kihűlés után már megkóstoltam egy szeletet, nem bírtam kivárni, hogy kidermedjen a hűtőben. Isteni volt, vérré vált bennem ez a jó húsos-bőrös finomság. Igaz nem egy csajos kaja, de a fiaimmal együtt én is oda vagyok az ilyesmiért. Főleg így jó csípősen.