Torták György napra

  • 2021.04.25.
  • 0

Apukám és Öcsém György, Isten éltesse Őket sokáig jó egészségben, boldogságban. A névnapjukra feketeerdő tortát sütöttem. Sajnos Bogikám nem szereti a gyümölcsös tortákat, ezért egy pici csokitortát is készítettem, hogy Ő is együtt tortázhasson velünk.A feketeerdő tortát hasonlóképpen készítettem, mint régen. A piskóta hagyományos kakaós piskóta volt, 7 pici tojásból, de a cukor,
liszt és kakaópor csak annyi, mintha 6 tojásos piskóta lenne.
A meggyes főzött krémhez egy meggybefőtt levét, 1
csomag vaníliás pudingport és 3 púpos evőkanál saját készítésű meggylekvárt használtam fel, amikor kihűlt 1 evőkanál rumaromával bolondítottam, cukrot nem tettem bele, elég édes volt így is. A meggybefőttből 16-18 szebb szemet félreraktam a torta tetejére, a maradékot kétfelé osztottam és a szemeket elfeleztem. A piskótát 3-ba vágtam, pici befőttlével meglocsoltam az első lapot, megkentem a meggyes krém felével és rápakoltam a felezett meggyszemek felét. Felvert Meggle habot simítottam rá. A második lappal ugyanígy jártam el, majd ráraktam a tetejét, kanállal elegyengettem a maradék habot, kicsit körbe is kentem a tortát habbal, majd ráraktam a félretett kettévágott meggyszemeket és egy étcsoki pasztillát reszeltem rá.A kis csokitorta alapja 4 pici tojásból készült kakaós piskóta, de a többi hozzávaló itt is csak annyi, ami 3 tojásoshoz kell. Ezt a piskótát egy 2 literes Zepter fazékban sütöttem meg, aminek az aljára sütőpapírból korongot vágtam. Nagyon aranyos kis piskóta lett, ezt végül kistányéron töltöttem be. A kréme hagyományos csokitorta krém, 2 dl 30 %-os tejszínből, 20 dkg cukorból, 4,5 dkg kakaóporból és 20 dkg vajból készült, ahogy itt. Most ezt is egyszerűen díszítettem, kis tejcsoki pöttyök kerültek a tetejére.A krémes habverőket és tálat Picikém alaposan letisztította ????.És hogy ne csak édes süti legyen, begyúrtam egy adag sósat is, túrós sajtosat 50-50 dkg túróból, margarinból és rétes lisztből, 2,5-3 fehér műanyag kanál sóval, pihentetés után kinyújtottam, tojással lekentük (Bogikával), reszelt trappistával leszórtam és falatnyi darabokra vágtam, gyors tűznél sütöttem. Sajnos a nagy kapkodásban csak ez az egy kép készült róla.
Még langyos volt, amikor Szüleimhez értünk a köszöntésre.

Címkék

Torta Sós Süti