Almakrémes desszert

  • 2021.10.23.
  • 1




Erről a finom desszertről most már mindig a telekszomszédunk fog eszembe jutni, aki sajnos már nincs köztünk. Ő és az anyukája kedvesek a szívünknek, és elmondhatom, hogy náluk jobb szomszédokat nem is kívánhattunk volna magunknak. Az utóbbi időben úgy összebarátkoztunk, hogy több alkalommal is együtt kávéztunk náluk, a kemény munka közbeni pihenő gyanánt. Amíg ők a sok-sok növényük körül tevékenykedtek, addig mi nem kevésbé megerőltető munkálatokat végeztünk a telkünkön. Közben oda-odakiabáltunk egymásnak, vagy hosszabban beszélgettünk. Úgy érzem, az elmúlt év volt az, amikor a jó kapcsolat igazán elmélyült köztünk – a természet szeretete és a világnézeti hasonlóságok is közel hoztak bennünket egymáshoz.A hirtelen jött betegség sajnos egykettőre megváltoztatott mindent: hiába vártuk őket. Végül megtudtuk az okát. A tragikus hír sokkolt bennünket. Olyan hirtelen történt minden… Majd együtt búcsúztunk.A fájdalom terhe alatt megroppant édesanya számára a kert elveszített lányát jelentette – képtelen volt egyedül és zokogás nélkül tevékenykedni ott. Egy napon együtt mentünk ki, kettesben – ő a kis büszke bokrokat metszette, én almát szedtem; közben beszélgettünk. Mindketten hisszük, hogy mindez nem véletlenül alakult így...A munkámért cserébe kapott gyümölcsből lett ez a selymes krém a csokoládés babapiskóta tetején. Itt, a Sünisen ezzel emlékezem Rád, aki már nem lehetsz köztünk. Bárcsak több közös emléket gyűjthettünk volna még! ♥ p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent }
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent } Hozzávalók 4 személyre:az almakrémhez:3 dl frissen facsart almalé (savanykás – pl. Idared – almából)½ citrom leve8-10 dkg finomítatlan nádcukor1 cs. vaníliaízű pudingpor2 dl kókusztejszín (pl. Delcoco)a csokoládéöntethez:4,5 dkg finomítatlan nádcukor1,5 dkg holland kakaópor1 dl kókusztejszín0,5 dl frissen facsart almalétovábbá:8 babapiskóta5 dkg mazsola a rétegek közéholland kakaópor (+ őrölt fahéj) a díszítéshezp { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent elkészítés:A cukrot a pudingporral lábasba szórjuk, csomómentesre keverjük az almalével, a citromlével, és közepes lángon, kevergetve, pudingot főzünk belőle. Teljesen kihűtjük, majd jól átkeverjük.A kókusztejszínt magas falú edénybe öntjük, 30 percre mélyhűtőbe tesszük, majd kemény habbá verjük. Összeforgatjuk az almapudinggal. A krém egyik felét cső nélküli habzsákba töltjük.A mazsolát 0,5 dl almalében megduzzasztjuk, majd leszűrjük. Félretesszük. Az almalét a csokiöntethez használjuk fel.A csokiöntethez a hozzávalókat kávékiöntőbe tesszük, összemelegítjük, majd hagyjuk kihűlni.A babapiskótákat megmártjuk a csokiöntetben, jénai tál vagy desszertes poharak aljába lerakjuk, elosztjuk rajta a megmaradt csokiöntetet, és rászórjuk a mazsolát.Az egyik adag krémet a babapiskótára simítjuk, majd a habzsákban lévő krémből gömböket nyomunk rá. Fogyasztásig hűtőbe tesszük. Tálalás előtt meghintjük (fahéjjal kevert) kakaóporral.

p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 115%; background: transparent }