Kajszilekváros-kókuszos piskótafelfújt fahéjfagylalttal

  • 2017.09.09.
  • 1

Jó pár hete annak, hogy felfújtat készítettem a maradék sárgabarackkal. Már elsőre is annyira ízlett, hogy a következő nekifutásra mindenképp le szerettem volna fotózni. Napokkal később hozzá is fogtam megint, de a barackszezon elmúlta miatt friss gyümölcs helyett baracklekvár került bele. Olyan jól sikerült, hogy legszívesebben lefotóztam volna, de időhiány miatt a fényképezés a 2. alkalommal sem realizálódott. Azóta pedig csak halasztódott az újrasütés. Végül Anya névnapja szolgáltatta a jó apropót arra, hogy ismét asztalra kerüljön. Ezúttal végre lencsevégre kaptam a desszertet, amit most még csokival is megbolondítottam, ill. őzgerincformában sütöttem. Szerintem így jóval mutatósabb és finomabb lett. Anya is, mi is nagy örömmel eszegettük, én pedig megállapítottam, hogy a fahéjfagylalt nagyon jól illik ehhez az illatos süteményhez. :)Mivel a desszert megörökíttetett, itt és most végre megmutathatom a legújabb kedvencemet. :)Hozzávalók 30x10,5x5 cm-es őzgerincformához:Felfújthoz:20 db babapiskóta (5 g/db) vagy maradék piskóta (pl. lekváros piskótaroládból)2 tojás15 dkg mascarpone8 dkg finomítatlan nádcukor darálva4 dkg kókuszreszelék2 dkg tejszín ízű pudingpor0,5 dl tejszín75 ml Portorico rum10 dkg sárgabaracklekvárkevés vaj a sütéshez2 ek. kalács- vagy zsemlemorzsa a szóráshozTetejére:15 dkg étcsokoládékb. 3 dkg fehér csokoládé1 szűk ek. napraforgóolajTálaláshoz:fahéjfagylaltelkészítés:17 db, rumba mártott babapiskótával kirakjuk a vajjal kikent, zsemlemorzsával beszórt sütőforma alját és oldalát úgy, hogy a rumos oldalukkal felfelé legyenek (ha szükséges, a babapiskótákat méretre vágjuk, hogy elférjenek a sütőformában), majd konyhai ecset segítségével a felületüket megkenjük a lekvárral. A tojásokat a porcukorral robotgép segítségével kihabosítjuk, simára dolgozzuk a pudingporral, a kókuszreszelékkel, majd elkeverjük a mascarponéval és a tejszínnel. Az öntet felét a lekváros-csokis piskótára öntjük.A krém közepén hosszában elhelyezzük a megmaradt 3 db rumos babapiskótát – rumos oldalukkal felfelé –, majd elosztjuk rajta az öntet másik felét. A középen lévő piskótákat kicsit belenyomkodjuk a krémbe. (Nem baj, ha az öntet kicsit túlfolyik a babapiskótán.)A desszertet előmelegített sütőben készre sütjük, majd a sütőformában hagyva tortarácsra tesszük és kihűtjük. Átfordítjuk egy vágódeszkára, és leemeljük róla a sütőformát.Ecset segítségével körben, egyenletesen rákenjük a vízgőz fölött megolvasztott, olajjal kevert csokoládét, majd a maradékot ráöntjük, és kanállal rusztikusra mintázzuk. Hűtőbe téve dermedni hagyjuk, majd olvasztott fehér csokoládéval díszítjük. Ismét hűtőbe tesszük.A kész süteményt tálcára fektetjük, felszeleteljük, és a fahéjfagylalttal együtt tálaljuk.sütési hőfok: 180°Csütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)sütési idő: kb. 40 percTipp:A felfújtat sütőtálban is megsüthetjük, így nem kell szeletelni, hanem kanállal szedhetünk belőle. Első alkalommal én is így készítettem.