Gyertek nyugodtan 8.

  • 2013.12.29.
  • 2

Az ünnepi, év végi
időszakban, egyszerű ötleteket szeretnék adni és színesíteni szeretném a vendégváró asztalt, magunk és vendégeink örömére.Mert ugye, az év bármely más napjaiban, összedobunk egy pár darab sonkás vagy szalámis szendvicset a beugró vendégeinknek és kész; de ünnepi hangulatban valamiért és valamivel többet szeretnénk.
Ebben próbálok nektek segíteni apró őrültségekkel és nagy-nagy szeretettel.
Nem biztos, hogy teljesen saját ötletek lesznek ezek, mert az ember jár itt-ott és lát ezt-azt, aztán átformálja kedvére; az pedig, hogy ezt, vagy ilyesmiket máshol is lát az ember fia, azt egyáltalán nem tartom bajnak; sőt!Ne lepődjetek meg azon, ha nem lesz minden receptnél, szuper pontos mennyiség, hisz' ezek csak ötletek, és nagy részüknél (természetesen) abból amit itthon találok, mert szerintem az mindenkinél van otthon :) illetve arra is szeretnék ötletelni, hogy majdnem ugyanabból az alapanyagokból lehet többfélét készíteni. Az adagok nem lesznek nagyok, mert csak színesíteni akarom a vendégváró asztalt; de ezt már mondtam. Vagy nem? Akkor most mondom.
Annyit emlegettem már a falatkákat, hogy tegnap neki láttam, és a saját magam vendége voltam, jól éreztem engem; elő szilvcsi :)Azért egy-két szót ejtenék bővebben is ezekről az ügyes kis falatkákról, amivel megleptem magam: falatka, tehát tehát egy pici, minden jó; nem kell nagy dologra gondolni, egy kis pompa összeügyeskedve. Igen; aprólékos munka, de megéri és vendégeinknek garantáltan tátva marad a szája, és nem fogják elhinni, hogy mi követtük el ezeket; ha pedig van a családban aki segít, akkor ezzel a játékos „munkával” is kezdődhet a buli.Na! Szerény nyomott véleményem és tapasztalatom szerint, még senki nem tiltotta meg azt, hogy egy szalámi szeletet félbe vagy negyedbe vágjunk és az se biztos, hogy egy falatka, egy szelet szalámit jelent. A szalámikból célszerűnek tartom a fóliázott, szeleteltet (szép vékony), mert könnyedén lehet hajtogatni, formázni. A sonkára ugyanez igaz.A kocka sajt: miért ne lehetne kettő-három szeletre vágni. Ha ízesítettet vásárolunk, akkor már csak egy apró dísz kell és kész. Vajon muszáj a falatkákat vajjal megkenni vagy kenhetünk rá sajtot is (és már is kapunk egy ízünk)?!!!