Játék - Ismerjük meg egymást!

  • 2014.02.03.
  • 8

Ezt a játékot Szera indította útjára, azzal a kedves gondolattal, hogy így kicsit jobban megismerjük egymást és megtudjuk kit is rejtenek a blogok, melyeket oly sokan meglátogatunk. :)

Engem Hegyvári Zoltán, a Húsimádó blog szerzője hívott meg a játékra, amit szívesen elfogadtam, és ezúton is köszönök neki.  A játék szabályai:Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra.
7 dolog ami én vagyok:
1. A nevem Kardos György. Eredetileg szekszárdi vagyok, de Ajkán találtam rá az otthonomra. Azóta ebben a bűbáj kisvárosban élek amit zöld erdők vesznek körül és a Balaton sincs messze. Nemcsak otthonra hanem feleségre is itt leltem: Krisztivel immár 11 éve élünk boldogan. Gyerkőből kettő van és hű házörzőnk is akad: Szutyi a boston terrier személyében, aki tevékenyen részt szokott vállalni a főzésben, mint kiskukta és illat-ellenőr.
2. Közöm nincs a gasztronómiához. Tanulmányaim alapján rendszerprogramozó lennék, ám amióta az eszemet tudom a kereskedelemben tevékenykedek. Mégis gyerekkorom óta vonzott az ételek készítése, tálalása, az alapanyagok ismerete.
3. Elkötelezett híve vagyok a minőségi alapanyagoknak és a fenntartható termelésnek. Boltban nem vásárolok pékárut, felvágottat, konzerveket (a halkonzerven kívül), félkész vagy készételeket, margarint, sertés- és baromfihúst, plusz egy csomó minden mást (még felsorolni sem könnyű). Amit tudok én készítem (pl. kenyeret) vagy termesztem a 7. emeleti erkélyen (paradicsom, fűszernövények, chili, eper, stb.), amit nem azt (ellenőrzött) helyi termelőktől és gazdaságoktól szerzem be. Természetesen nem a kézműves jelzővel ellátott -és aranyárban mért- termékekre gondolok, amikkel nagyobb piacokon vagy vásárokon találkozni. Egyszerű vidéki emberek és kisebb gazdaságok azok a helyek, ahonnan beszerzem a fentieket. Nem nagy etvasz, több netes fórum is van ahol meg lehet találni ezeket a forrásokat. Persze amikor elutazok vagy értekezleten és egyéb hasonló eseményen veszek részt nem tudom megkerülni a bolti termékeket, de ez szerencsére nincs olyan gyakran.
4. A szabad levegő, az utazás és a kirándulás a lételemem. Legyen tél vagy nyár, egy sátorozás, kirándulás, sütés-főzés mindig belefér, természetesen a családdal együtt. Kirándulásokkor rendszeresen gombászok és begyűjtöm az erdők-mezők terméseit, legyen szó szederről vagy szamócáról, bodzáról vagy csipkebogyóról, de  medvehagymából is minden évben bespájzolok.

5. Imádok motorozni (naná, mégis miért lett a blog neve pont Motoros konyhája?). Nem kell semmi drága járgányra gondolni: egy 20 éves, hűséges Honda VFR a társam az úton, persze csak akkor ha egyedül gurulok. Ha Kriszti is velem jön akkor ő a saját motorján rója az utakat mellettem, egy Suzuki SV 650N nyergében. Egyszerűen meg lehet ismerni minket: nekünk nem ciki felvenni és hordani motorozás közben sem a láthatósági mellényt.
6. Utálok süteményt sütni, de ebben -is- jól kiegészítjük egymást Krisztivel: ő a sütemények királynője, nemcsak imádja készíteni, hanem valóban ínycsiklandó finomságokat tesz az asztalra.

7. A bloggal szeretném minél szélesebb körben bemutatni azt, hogy egy hétköznapi ember panelban, minden nap munka után igenis képes finomat főzni, ráadásul minőségi alapanyagokból. Mindezt nem drágábban mintha félkész / készételeket, vagy a megszokott dolgokat sütné-főzné. És ehhez tényleg nem kell más csak egy pici odafigyelés.
Akiket szeretettel meghívok:
PHAT: Templom egere blog
TH's child: Aki nem lép egyszerre
bratya: Gyulai csili
MB Molly: Molly bisztrója
JTom: Ritkán látható történelem
Anchan86: Szójapácban
jEnci: Vajaskenyér






Címkék

Bemutatkozás