Egyszer régen mondta egy barátném, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a megoldás az, hogy nem érzelgősködünk, nem gondolkodunk, csak megnyomjuk a törlés gombot a szívünkön és folytatjuk tovább a dolgunkat.
Jómagam nem fogalmazok leveleket, hogy kifejtsem benne a gondolataimat és megmagyarázzam mi bánt és mi mozgat. Tapasztalat: Az emberek nem szeretik. Talán így 30-on túl javul majd az érzelgősségem és sikerül letuszkolni a torkomon a lesz@rom tablettát.
Inkább olyannal foglalkozom, ami örömet szerez és próbálok belőle adni másnak. Mint például a kenyér. Miután végighallgattam egy előadást arról, hogy a glutén nem egyéb mint finom, ropogós bundába bújt halálos méreg, nem tehetek róla, megkívántam!Az eszem azt harsogja, hogy lehet élni a sülő kenyér illata nélkül, a szívem viszont kiabál, dübörög és kérdezi: Akkor minek?Már néhány próbálkozásom itt van az archívumban, vannak közöttük bonyolultak, pofonegyszerűek, de végsősoron mindegyiket gyúrni kell, mert imádom, ahogy a tészta változik a kezem alatt, rugalmassá, levegőssé válik.Most Bubuka mellett, a gyúrás ideje eszeveszett luxusnak tűnik, de az még kivitelezhető, hogy néhány perc alatt összeállítom és nagyjából megkavarom a masszát, ami egy fél nap alatt hatalmas pöffeteggé válik, sütésre készen.Csak ott felejtem egy sarokban és este eszembe jut. Viszonylag kevés idő alatt megsül és mutatós a végeredmény és ami a lényeg, finom.Csináltam már egész kenyeret maradék tört krumplit belemorzsova, zsömléket, mindkettő jól sikerült.
Alig kell hozzá alapanyag, liszt, víz, só és élesztő. Ami elengedhetetlen, az az öntött vas fedeles tál. Ez a csoda eszköz benne van az előkelő pár darabos listában, ami mindenhová jönne velem. Úgy viselkedik a vastag forró falával mint egy apró kemence a gázsütőben.Kíváncsiságból próbáltam ki ezt a receptet, úgy söpört végig a neten pár éve a női oldalakon, mint egy forgószél. Mert hihetetlen, hogy egy kenyeret nem kell addig gyúrni, amíg a "padlás nem izzad". A képébe nevet annak, hogy a kenyérsütés egy bonyolult dolog, így elveszik a misztikuma.
Összeállítás:3 csésze lisztmásfél csésze langyos víz2 tk só1 tk szárított élesztőElkészítés:A lisztbe szórjuk bele az élesztőt és a sót, keverjük át. A közepébe vájjunk egy krátert és öntsük bele a vizet. Egy fakanállal, vagy a kis ujjunkkal borítsuk bele a kis tóba a liszt dűnéket és nagyjából dolgozzuk össze. Ragacsos lesz, befejezetlen, álljuk meg az ösztönt, hogy még jobban összedolgozzuk. Rakjunk rá egy folpackot vagy az edény fedelét és 8-12 órára tegyük kellemesen meleg helyre.Amikor kész, borítsuk ki egy lisztezett lapra és oldalról hengergessük kicsit, hogy cipó formája legyen, vagy egy késsel vágjuk darabokra. Rakjunk egy sütőpapírt a tűzálló tálba és melegítsük elő a sütőt 220 fokra.Tegyük a sütőpapírra a cipókat és ollóval csippentsünk bele az ollóval, hogy szétnyíljon. Fedjuük le a tetejével és tegyük be a sütőbe.Első szakasz 35 percig letakarva. Fedő levétele. Forraljunk kevés vizet és egy lapos tálkába tegyük a sütő aljába. Kevés vízzel lefröcskölhetjük a bucikat, ropogósabbak lesznek.


További 15 perc sütés azonos hőmérsékleten. Kevesebb is elég, ha fakóbban szereted.