Mákos zabkeksz szívecskék. Kicsit diétás

  • 2021.10.22.
  • 2

Már van egy hasonló mákos zabkeksz a blogon. Most kicsit újítottam, mert nagyon bevált a szódabikarbóna az előző keksznél, és sárgabarack lekvárral ragasztottam össze a darabokat.
Hozzávalók:20 dkg zabpehelyliszt10 dkg finomliszt5 dkg darált mák1 teáskanál szódabikarbóna1 csipet só1
evőkanál szárított, reszelt citromhéj1 evőkanál 1:4 édesítő vagy ízlés szerint porcukor10 dkg margarin1 evőkanál citromléhárom evőkanál víz1 tojás....lekvárElkészítés:A száraz anyagokat habverővel jól elkeverjük. Így egyenletesen eloszlanak. Tapasztalatom szerint jobb, mint átszitálni. A folyékony hozzávalókat (a lekváron kívül) elvegyítjük a lágy margarinnal, és alaposan összegyúrjuk az egészet. Fél órát hagyjuk pihenni hűvös helyen. Utána 2 mm vastagra kinyújtjuk, szíveket szaggatunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 180-200 fokra előmelegített sütőben kisütjük. Kb 12 perc. Finom magában is, de lekvárral meg nagyon finom.
Bibliás elmélkedés:Sose értettem, hogy hogyan hihettek a babonáknak az emberek. Mákja van! - szokták mondani, ha valakinek jól sikerült valami. Karácsonykor a babona szerint mákot kellett darálni, hogy a lányok férjhez menjenek. Aki pedig mákot, diót, tököt fogyasztott ilyenkor, annak sok pénz fogja ütni a markát. Pedig a
szegényebb családok többnyire ugyanúgy nélkülöztek a következő évben, mintha nem ettek volna mákot. "Szerencséje lesz, ha kéményseprőt lát", "bajba fog kerülni, ha átfut előtte egy fekete macska". A négylevelű lóhere annyiban hoz szerencsét, hogy már eleve nagyon ritka, és nehéz találni.Talán ősi vallásunk maradványai ezek a félelmek, hiedelmek. Amikor még Istent nem ismerték a Biblia alapján, és ki akarták engesztelni a szellemeket valami sajátos módon. Ebben persze biztos volt egy csomó félelem, jaj fekete macskát láttam, mi lesz most. Aztán vagy nem lett semmi, vagy tényleg történt valami rossz, és akkor annak lehetett tulajdonítani. Hitetlen koromban én is hittem néhány babonában, de aztán beláttam, hogy Isten kezében vagyunk. Ha az életünket Hozzá akarjuk igazítani, az Ő útján járni, akkor számíthatunk a védelmére. Olyan Ő, mint a jó pásztor, aki megy a nyáj előtt, elzavarja a ragadozókat, kitépi a mérges növényeket, friss vizet és jó füvet keres a báránykáinak.
"Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." (Római levél 8.28)