Sonkás-sajtszószos spagetti, tojáskrém

  • 2020.04.16.
  • 1


Ahogy általában, az idén is maradt a húsvéti felhozatalból. Most ezek felhasználására hoztam ötletet.


Az első: a
sonka, ami most spagettivel és sajtszósszal került asztalra.

A maradék sonkát vékony csíkokra vágtam és kevés olajon átpirítottam.


Másik serpenyőben 1 ek Bords Eve margarinon halványra pirítottam 1 ek lisztet, majd felöntöttem 4-4,5 dl tejjel. Felforraltam, közben belenyomtam 1 sonkás krémsajtot, és belefőztem kb 5-7
dkg reszelt trappista sajtot, kicsit megsóztam és addig főztem, míg sima szósz lett.


Közben Zepter módszerrel megfőztem 1 cs spagettit. Nem kevertem a szószba se a tésztát, se a sonkát, mert volt aki nem kért szószt, volt aki nem kért sonkát. Így saját ízlése szerint ehetett mindenki. Én szószt és sonkát is tettem a spagettimre, úgy volt igazán finom.






A másik: a
tojás, amiből most tojáskrém készült és isteni volt kenyérrel, vagy szintén húsvétról maradt kaláccsal.



Hozzávalók:
2 evőkanál tejföl, 4-5 evőkanál majonéz, 2-3 evőkanál Bords Eve margarin, ici-pici mustár, 5 kemény tojás és egy kisebb vöröshagyma 1/3-a finomra reszelve, és pici só.

A hozzávalókat sima krémmé turmixoltam és már ehettük is.