Zelleres-tejszínes paradicsom krémleves ropogós polentával.

  • 2017.09.29.
  • 5

A kertekben még itt-ott találni szép érett paradicsomot, de ha már csak zöld paradicsommal találkoznánk, a piacokon, és a zöldségesnél még többfajta között válogathatunk, ha éppen egy krémlevest szeretnénk főzni. Ezt a levest én még akkor főztem, amikor bőségesen termett a paradicsom, és a "Küldd el A RECEPTED" szeptemberi számában megjelent, így esetleg már többen találkozhattatok is vele. A fűszeres-krémes levest ropogósra sült polentával tálaltam, de ízlés szerint a polenta el is hagyható, mert a leves nélküle is finom. Hozzávalók a krémleveshez:1 kg paradicsom1 db vöröshagyma2 gerezd fokhagyma2-3 szál zellerzöldsóőrölt színes bors1 tk ételízesítő1 tk cukor2 dl víz2 dl Meggle főzőkrém (v. főzőtejszín)1 ek étolaj3 dkg vaj A paradicsomot daraboljuk fel. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A zellerzöldet szintén vágjuk apróbbra.Az olajat és a vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt paradicsomot és az apróra vágott zellerzöldet is.Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük kb. 30 percig.Ezután vegyük le a tűzről, majd turmixoljuk össze, és egy szitán passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen majd a leves.Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a főzőkrémet (v. főzőtejszínt) és melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell.
Polenta hozzávalói:1 dl kukoricadara2 dl vízegy nagy csipet só egy csipet őrölt fehér bors2 ek olaj a sütéshezEgy serpenyőbe tegyük bele a kukoricadarát, öntsük fel a vízzel, sózzuk, borsozzuk, és állandó keverés mellett, főzzük sűrűre.Ezután egy tálcát béleljünk ki fóliával, majd kb. 1,5 cm vastagon kenjük rá a polentát, és hagyjuk teljesen kihűlni.Amikor teljesen kihűlt, ízlés szerint vágjuk fel kisebb kockákra.Az olajat hevítsük fel, majd tegyük bele a felkockázott polentát, és néha megkeverve süssük jó ropogósra.Tálaláskor szedjük a levest tányérba, szórjuk meg a ropogósra sült polentával, majd úgy kínáljuk.