Soha nem volt sok barátnőm. Az általános iskolaiaktól aztán középiskolában elszakadtam- ekkor barátkoztam össze egy addig ismeretlen lánnyal, aki egész más személyiségű volt, mint én. De valószínűleg itt is igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, mert a középiskola négy évében, majd a tanítóképzőben is egy csapat voltunk, sőt még első munkahelyünk is ugyanaz volt. Mi alaposan megnöveltük a köztünk lévő távolságot, de a 30 éves érettségi találkozónkon olyan mosolyt küldött felém, hogy rögtön mellé ültem. Az Ő Anyukája sütött akkor régen ilyen sütit, vagyis paradicsomosat, és azóta sem ettem. Már korábban összefutottam a recepttel, de mostanig halogattam az elkészítését. A család furcsállotta is, főleg Férjuram, mert Ő megrögzött paradicsomléellenes. De egyáltalán nem érződött rajta, csak a színét határozta meg. Mindenkinek ízlett, finom, puha szalalkális süti lett. Épp most mondta Fiam, hogy lakótársának is nagyon ízlett a paradicsomos süti.Hozzávalók:A lapokhoz:10 evőkanál olaj10 evőkanál cukor1 púpozott evőkanál sűrített paradicsom1 csomag szalalkáli1 dl tej3 tojás75 dkg liszt
csipet sóA krémhez:8 dl tej8 evőkanál liszt18 dkg cukor2 csomag vaníliás cukor25 dkg vajÍgy készült:Az olajat, cukrot, paradicsomot, tojást, csipet sót, a tejben feloldott szalalkálit elkevertem, majd annyi lisztet adagoltam hozzá, amennyit felvesz- ez nekem 75 dkg volt.
A tésztát 5 részre osztottam, kinyújtottam
s nagy tepsi hátán sorra kisütöttem őket. Épp csak addig, míg pirulni kezd a teteje. (28×34 cm-es tepsit használtam)A krémhez a tejből, lisztből, vaníliás cukorból sűrű pépet főztem. Hagytam kihűlni, közben sűrűn megkevergettem.A puha vajat elvegyítettem a cukorral, majd kanalanként hozzáadtam pépet.A kész krémmel megtöltöttem a lapokat.Másnapig hideg helyre tettem. Ekkor már szépen lehetett szeletelni.A receptet itt találtam: Receptözön, 2014/3.Annyit változtattam, hogy, mint az ilyen sütiknél szoktam, elkevertem 1 dl tejben a szalalkálit, amit nem írt a recept. így sok lisztet vett fel. Ezért a krém mennyiségét is növeltem. Megint önfejűsködtem, de végül nem sült el rosszul.
Azért, ha már barátnőkről volt szó, az általános iskolaitól sem szakadtam el végleg- két év után újra vele róttam
a Nagy utcát, s tartjuk azóta is a kapcsolatot. Ezt a csipkés szélű abroszt is tőle kaptam, amit gyakran használok fotózáskor.