Kirándulás: Demre-Myra-Kekova

  • 2017.03.06.
  • 7

A törökországi élménybeszámoló folytatásaként most jöjjön egy egy napos élménybeszámoló a Demrei kirándulásról. Busszal indultunk Alanyából szintén a greentravel szervezésében. 

Első megállóként megtekinthettük Demre sziklasírjait. A 2400 évvel ezelőtt készült építményt már kifosztották. A sziklába vájt helységek szolgáltak az elhunytak nyughelyéül. Közvetlen a sziklasírok szomszédságában található egy rendkívül jó akusztikával megáldott színház. 

A következő megálló a myrai Szent Miklós templom. Oroszok ezrei látogatnak ide évente. A templomot Oroszország védőszentjeként tartják számon. 

Az itt elfogyasztott ebédet követően indultunk el hajóval Kekovába. Kekovát elsüllyedt városként is emlegetik hisz a romváros egy része már víz alá került. 

A víz azonban olyan tiszta, hogy sok helyen még a hajóról is kivehetők a víz alatt lévő házak romjai. Az ókori város két részből állt egy része a szárazföldön volt másik része pedig a félszigeten a tengerhez közel. Feltehetően egy földrengés hatására került víz alá a város ezen része. 

A város szárazföldi részén kötött ki a hajó. Itt lehetőségünk volt megkóstolni a híres török ayrant. Ez egy joghurt féléből készített enyhén sós hideg ital. Számomra kissé szokatlan volt az íze, de a törökök rendkívül kedvelik és előszeretettel fogyasztják a meleg nyári napokon. 
Ez a térség is rendkívül szép, így megéri az utazást. Alanyától közel 300 km-re található, de szervezett út formájában elviselhető a közel 4 órás út és az ott szerzett élmények kárpótolnak mindenért.