Vadgyümölcsök mézben télire. Mézes kökény, galagonya, vadkörte és csipke sütire, likőrbe

  • 2019.11.21.
  • 3

Mézben rétegezve már a középkorban is tettek el télire gyümölcsöt, mostanában a mézben eltett homoktövis termés talán a leggyakoribb, ami látható kézműves vásárokon. Baranyában az itt élő német családoknál a kökényt tették mézbe télire, legalábbis erről is olvashatunk ebben a
Vadon ízei c. szakácskönyvben.
Régen a mézben érlelt gyümölcsöket gyógyhatásuk miatt főként egyes betegségekre ajánlották a régi füves könyvekben, csakúgy mint a mézben érlelt gyógynövényeket is.
Én többféle vadgyümölcsöt tettem el ezúttal mézben. Az apró vadgyümölcsöket viszonylag gazdaságosan, kevés mézzel el lehet így tenni.


Tapasztalat: Én megmosott, de alaposan megszárított

galagonyát, kökényt, vadkörtét és magozott, felezett csipkebogyót tettem mézbe jó egy hónapja már. Egyes kökényszemeket szinte aszalva szedtem a nagy szárazság miatt, de talán épp emiatt nem voltak már nagyon savanyúak. Fém fedővel lezárva, kamra hidegben, sötét helyen tartottam az üvegeket.
Kicsit aggódtam, hogy a sok gyümölcstől felhígult méz megerjed majd, de nem tette.
Az egy hónap alatt a méz felhígult, átvette a gyümölcsös ízt és a gyümölcsök színéből (és ebből következően, gondolom jótékony anyagaiból) is kapott elég sokat. A kökény édesebb és puhább lett. A magozott, felezett csipkebogyó, ami elég kemény volt,
kissé megpuhult, de még puhulhat. A vadkörték semmit nem változtak, viszont szépen elálltak, eredeti zöldes-sárgás színüket és eredeti keménységüket megtartva. Finom sütire, és pálinka hozzáadásával ágyas pálinkának vagy mézes likőrnek is kiválóak lesznek, hideg italba vagy
teába is tehetők ízesítésnek.