Péntek- négy héttel a műtét után

  • 2021.11.12.
  • 3

A műtét ittA műtét másnapja ittEgy héttel a műtét után ittKét héttel a műtét után ittPéntek- három héttel a műtét után itt- Az első hét azért nehéz volt.- A 2. és a 3. héten rohamos volt a javulás, napról napra mindig picit jobb volt.- Ezen, a 4. héten kicsit megtorpant a javulás. Bár a sebeim gyönyörűek. Már csak az egyiken lifeg egy kis darabka var, a többin szépen beindult a hámképződés. Nem kenem semmivel.- Ezen a héten a sebek belül húzódnak, érzékenyek. Különösen a köldöknél.
- Egész héten kitart a "leszakad belül mindenem" fájdalom-érzet és érzem (fáj, szúr) a bal petefészkemet. Lehet, hogy a lenyisszantott petevezető hege ez.- Az étvágyam továbbra is szuper.- Minden nap van székletem. Még mindig méh-helyen görccsel kezdődik, és nyomni még mindig csak roppant minimálisan tudok.- A vizelet rendben (itt is "nyomáscsökkenés" miatt sokáig tart az akció).- Folyik az élelmiszerek visszavezetése, szerencsére még a bab sem jelent gondot, de továbbra is óvatoskodom.- Még mindig hamar elfáradok. Ilyenkor lefekszem, bóbiskolok csak csukott szemmel, de ha csend van, el is alszom.- Szerencsére a hüvelyváladék már nagyon minimális.- A haskötő továbbra is életmentő. Anélkül nagyon nehéz, sétálni se igen tudnék menni.- A folyadékbevitellel (víz) kínlódom, az 1 liter mindig megvan, de több nem igen megy.- A tusolás roppant lassan megy, a be- és kimászásra külön mozgássort kellett kidolgozni, de megoldom egyedül.- Az öltözés sem gazella-tempós még (főleg zokni, nadrág ügyben).- A lefekvésnél-felkelésnél még megy a logisztika. Ha fektemben szeretnék megfordulni, azt kétszer is meggondolom, de már ezt is megoldom.- Csütörtöktől nincs éjjel-nappal felügyeletem, M. itt lesz, amikor tud, de lassan el kell kezdenem a nem hősködős, megfontolt önállóskodást. Messze vagyok még a teljes önállóságtól, eleve, mert vannak fájdalmaim, mozgásbeli korlátaim, még 2 hétig nem emelhetek nehezet és nem hajolhatok. És nem "nyámnyilaságból", hanem mert jót akarok magamnak, nem akarom egy óvatlan mozdulattal elszúrni, és mert a belső dolgok gyógyulása bizony 6 hónap (!), a 6 hetes kontrollig, ahogy a zárójelentésben is szerepel az orvosi utasítás, kímélő életmód, szóval még 2 hétig nagyon odafigyelek magamra biztosan.- Minden nap sétálok kint, akkor is, ha -mint pl. ma- rendesen hátsón rugdosnak, hogy induljak. (De mindig köszönöm, mert tudom, hogy kell levegőn lenni és mozogni is.) Mai képek:Mindenkinek szívből köszönöm, aki a héten (is) bármilyen apró dologban segítségemre volt!!