Keto 78. heti összefoglaló (makroszámolás)

  • 2015.12.13.
  • 6

A múlt hét nem volt éppen katasztrófa, már ahogy kezdődött. Aztán amikor az összefoglalót szerkesztettem és ahogy vasárnap estére éreztem magam, az több volt mint túlzás. Mert hogy kezdődött kis mogyoróval a hét, ami rendszeres lett. Meg egy kis sajtgolyó, mert belefér, blabla. Anyuéknál vasárnap a sütizés betette a kaput. Úgy látszik, még ebből sem tanultam: ezen a héten hétfőn megint mogyoró a menüben... Kedden reggel csak úgy rápattantam a mérlegre, teljes nyugalomban, mert hát fogyni úgysem akarok már, ezek a kis nasik meg beleférnek. Na ja: 1.7 kiló plusz. Oké, nem botrány éppen, de a testemen is éreztem mindezt. És ez már elég volt ahhoz, hogy összekapjam magam.
A Fitnessblender két tagja tette közzé: hálaadás előtt, után és 36 órával később. Azt bizonyítandó, hogy egy nagyobb étkezés után visszatérve a megszokott életmódra a test is visszarendeződik.Kedden már figyeltem arra, hogy 50g szénhidrátnál ne nagyon egyek többet, de csak este számoltam, utólag. És ekkor elővettem a keto kalkulátort, kiszámoltam a dolgaimat és azt mondtam magamnak: megnézem, hogy egy hét odafigyeléssel, nassolás nélkül mit tudok elérni. Nem csináltam nagy faxnit az egészből, este beírtam a kalóriabázison azt, amiről biztosan tudtam, hogy másnap megeszem. Az adott nap reggelén pedig pontosítottam. És megbeszéltem magammal: nincs nassolás. Ijesztő volt, hogy szó szerint elvonási tüneteim voltak attól, hogy nem rágcsáltam pluszban. Szerdán "éheztem", az agyam éhségérzetet produkált, pedig ettem, jól is laktam, az a pizza valami mennyei és alig tudtam legyűrni az egészet, olyan laktató és kiadós. Rágicsa helyett ittam. Nem csak édes(ített)et, hanem leginkább vizet. Csütörtökön már valamivel könnyebb volt. Péntektől pedig megint minden oké volt.A ketót én nem fogyás miatt csinálom, hanem mert nekem jó, jól működök vele. Nassolni, rágcsálni szeretek, de a nassolás szerintem semmilyen táplálkozási rendszerben nem jó, gyakorlatilag fölösleges kalóriát (CH-ot, zsírt...) fogyasztok, a lelkemnek is csak addig jó, amíg a rágás éppen tart. És nem azzal van szerintem a baj, ha az ember egy héten egyszer (max kétszer) megeszik valami nem odaillőt, hanem azzal, ha ez rendszeressé válik.Vasárnapra a változás:
- a felnasizott 1.7 kg eltűnt, ezen kívül még 0.5 kg mínusz- kellemes közérzet- laposabb has- szebb bőr.Annak, aki fogyni szeretne a ketogén étrenddel, határozottan az a javaslatom, hogy számoljon. Számoljon, mérjen, alakítsa kellemesen élhetőre a makrókat (van, akinek kell az 50g CH például, van, akinek kicsit kevesebb zsír is elég a fogyás beindulásához...), legyen kemény, céltudatos, kitartó. És ne nassoljon, hanem ha kell, iktasson be (a makrókba betervezetten) kis snacket. Egyszer kell nekiállni és komolyan végigcsinálni, az eredmények gyorsan jönnek és sikerélményt adnak a folytatáshoz.Megjegyzés:
- Egyáltalán nem ideális az ételek összetétele, de idén már így lesz, anyagiak híján abból kell megoldanom, ami van itthon, amit kapok, amit potom áron meg tudok szerezni az akciós pultokról.
- A heti kenyér nem saját sütésű, hanem a legolcsóbb tescos és/vagy sparos. Tápanyag nincs sok benne, de vajjal-sóval-paprikával finom. Viszont iszonyat mennyiségű benne a szénhidrát. 1 szeletben 10-15g, Kellett kicsit sakkozni, hogy jók legyenek a napi értékek. Különösebb tüneteket napi 1 szelet nem okoz, étkezés után azonnal wc, de egyáltalán nem vészes.
- Cocomas helyett laktózmentes tej volt a héten a kávémban. Az a pár korty nem okoz tüneteket, viszont a tejnek is magas a szénhidráttartalma, ráadásul gyors felszívódású, nem a legideálisabb.- Sok a sajt. Mondjuk ezt nem bánom, mert szeretem, laktató és mindig van belőle akciós a boltokban.- A közérzetem teljesen rendben.- Az emésztésem közel van a tökéleteshez.- Istenien alszom.- Maradok továbbra is mosolygós, hülyéskedő, bizakodó :)HÉTFŐ:Mozgás reggel
(súlyzós):Délután:- Mimi
adventi mozgásnaptárának első 7 gyakorlata- sétaReggeli és vacsora:
2 vajas-paprikás kenyérEbéd: húsleves, húsgolyó, káposztasaláta, 1 sajtgolyó, mogyoróKEDD:Reggeli: 1 vajas-paprikás kenyér, kávéEbéd: anyutól hozott pörkölt, savanyúságVacsora: mennyei
pizza.