Tegnap ittuk – Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015

  • 2018.02.13.
  • 8

Eger elsősorban a házasítások "hazája", bikavérek, csillagok, egri cuvée-k viszik itt a prímet, a fajtaborok - pláne fehérben - inkább csak epizódszerephez jutnak. A furmint szólóban palackozva végképp ritka madár  ezen a tájon - Eger talán az egyetlen borvidékünk, ahol furmint és hárslevelű is értékelhető mennyiségben terem és a hárslevelű jobban előtérben van társánál -, házasításban még csak-csak előfordul (lásd St. Andrea, Pók Tamás, Orsolya Pince), de önállóan csak szabályt erősítő kivétel. Kovács Nimródékon kívül hirtelen nem is jut eszembe senki, aki fajtaborként komolyan foglalkozik a fajtával (a google közben az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot és a számomra ismeretlen Tóth és Tóth Pincészetet dobta még ki hirtelen), ők viszont magasra tették a lécet, és egyenesen a borvidék egyik csúcstermőterületeként emlegetett Nagy-Egedről palackoznak furmintot 2010 óta. Én most az éppen forgalomban levő 2015-ös évjáratot kóstoltam meg, ha már a Furmint Február nagy kóstolóján nem jutottam el az egri pince standjáig, ungert később csatlakozva harmadnapos állapotában vizsgálta meg a bort. 
[...] Bővebben!