Szalonnás-savanyúkáposztás karajtekercs

  • 2020.12.19.
  • 4

Imádom a savanyú káposztát, bármilyen formában. Gondoltam töltelékként sem lesz rossz. Tényleg finom lett. Egy igazi főétel kerekedett belőle, ami még az ünnepi asztalon is megállja a helyét. Nem tartalmaz hozzáadott tejet, tojást és glutént. Szénhidrátdiétába is illeszthető. A recept megjelent a Kifőztük magazin decemberi számában is.Hozzávalók 4 személyre*4 nagy szelet karaj csont nélkül*sóTöltelékhez:*30 dkg savanyú káposzta*10 dkg húsos szalonna*2 ek olaj*1 csipet só*1 nagy csipet őrölt fekete bors*1 késhegynyi őrölt köménymagBevonáshoz:*15 dkg vékony húsos szalonnaTálaláshoz:*sült krumpli
A húst vékonyra klopfoljuk és megszórjuk sóval.
A savanyú káposztát átmossuk, kicsavarjuk és apróra vágjuk.
A kis kockára vágott szalonnát kevés olajon zsírjára sütjük, a savanyú káposztát hozzáadjuk és pár percig pirítjuk. Ízesítjük sóval, borssal és köménymaggal.
A kiterített hússzelet egyik szélére halmozzuk 2 evőkanál tölteléket, majd szorosan feltekerjük. Vékonyra szeletelt szalonnával körbetekerjük. Olajjal kikent tepsibe sorakoztatjuk. Kb. 40 ml vizet mellé téve, lefedve, 190 fokos sütőben 45 percet puhítjuk. Majd az alufóliát eltávolítva pirosra sütjük.
Szeletelve, sült krumplival kínáljuk.