Húsvét 2017 - magiritsza leves

  • 2017.04.23.
  • 4

Meg kell említenem föltétlenül, mielőtt a leves elkészítésének a leírásába belefognék, hogy a belek fontos vitaminok forrásai, mint például az A és B2 vitamin, valamint jó forrásai a vasnak, de ugyanakkor nagyon gazdagok koleszterinben is és telített zsírokban, így gyakori fogyasztásuk nem ajánlott. Szóval eme rövid beharangozás után jöjjön a magiritsza leves leírása, ami tulajdonképpen ismétlés, hisz ITT már le lett írva :)Ha neki fog az ember a magiritszának, azt érdemes becsületesen megcsinálni :)Az idén több magiritszát szerettem volna készíteni, mert barátnőméknek is akartam vinni belőle, így felhasználtam egy egész „belsőségcsomagot”, amit itt „szikotárjá” néven ismernek. Ehhez hozzátartozik az állat -nálam jelen esetben kecske- szíve, veséje, mája, az összes bél, bélfodor, tüdő és én még a fejet is felhasználtam. Ebből a mennyiségből elég sok magiritsza lett, bőven elég 2 családnak. Ha magunknak csinálnám ennyiből,. akkor felét felhasználnám a leveshez, felét pedig gardubákjá készítéséhez. Ugyanakkor a magiritszához nem szükségesek föltétlenül a belek, azok nélkül is el lehet készíteni, és így sokkal gyorsabb lenne, de én a klasszikus elkészítési módszert választottam. A belsőségek megtisztítása a legfontosabb dolog az egészben. A belek tisztítása nagyon sok időt vesz igénybe és többféleképpen lehet elvégezni.Az én tisztítási módszerem abból áll, hogy először is a beleket alaposan többször tiszta hideg vízben átmosom. Ezekután megkeresem az egyik végét, beleteszek egy ceruzát és ezt végighúzom az egész bélen. Ezzel ki lehet lökni azt a trutyit, ami még esetleg a belekben maradt volna. Ott ahol nagyobb adag kosszal találkozom, kivágom általában azt a bélrészt, ez a magiritszánál nem oszt, nem szoroz, viszont ha kokoretszit vagy gardubákját készítek, ahol a belekkel át kell tekerni a belsőségeket, akkor bizony fontos, hogy a belek ne legyenek kisebb darabokra vágva. Szóval miután ezen is átestem, ismételten fogtam a bél egyik végét és kisollóval hosszában végig felvágtam, úgy, hogy a bél kinyíljon. Szerintem ez a legjobb tisztítási módszer, így biztosan mindent ki lehet mosni belőle, ha folyó víz alatt átmossuk úgy, hogy vigyázva végighúzzuk az ujjunk, kezünk az egész bélen – persze célszerű gumikesztyűt használni ehhez. Miután tökéletesen tisztára mostam őket, ami több mint 1 órás művelet volt, kevés időre citromleves vízbe tettem, ettől szépen kifehéredtek. Ezután jött a fövő vízbe való merítés, ahol pár percig hagytam őket fürdeni, ekkor a belek megkeményedtek és könnyebben fel tudtam vágni őket apró darabokra. A többi belsőséggel majdnem ugyanígy jártam el, mindegyiket átnéztem, le- és kivágtam az eres részeket, majd fövő vízbe tettem pár percig mindent, hogy kissé megszilárduljanak és lehessen vágni őket. Én a magiritszát úgy szeretem, hogyha a belek egészen aprócska falatokra vannak vágva.Tehát miután mindent megsétáltattam a fövő vízben, szép apróra felvágtam a belsőségeket. Időközben a megmosott, ecetes vízben kissé kiáztatott és fölösleges szőrszálaktól megszabadított fejet sós vízben megfőztem. A levet leszűrtem, félretettem, az archúst friss zöldhagymával megettem, a többit kutyusnak félretettem :) A belsőségek tisztítása a munka legnehezebb része, ezzel ha kész van az ember, fellélegezhet. Ezek után a zöldségeket kell megpucolni.Jöjjenek a hozzávalók akkor sorban:- Belsőségek: szív, tüdő (pejsli), vese, máj,belek, összekötő bélfodor- Az állat feje- Zöldségek:- 1 vöröshagyma apróra vágva- 1 marék zöldhagyma apróra vágva- 2 római saláta szélesebb csíkokra vágva- 1 csokor kapor apróra vágva- Személyenként 1 lk rizs, én kb 4-5 lk rizst használtam a Basmati fajtából, de leveshez a Carolina-t ajánlom- Kb. fél csészényi olívaolajElkészítés
A felhevített olívaolajra dobtam az apróra vágott belsőségeket és alaposan átforgattam őket. Erre rádobtam az apóra vágott hagymát, majd felöntöttem a fejből készített húslével. Hagytam fél órát lassú tűzön főni, majd hozzáadtam a rizst és a többi hozzávalót és hagytam még kb. fél órát. Időközben kóstolgattam, hogy megfelelő-e az ízesítés, kell-e esetleg még só. A végén elkészítettem a citromos-tojásos öntetet, amivel behabartam a levest, ehhez sok citromot használtam, mert sok volt a leves, és mégis tálaláskor is pótolnom kellett. Ez a mennyiség nekem felvett 4 citromból facsart levet, igaz a citromok kicsik voltak, de nagyon levesek. Ez a leves akkor finom, ha jó savanyú.Citromos-tojásos öntet
- 3 tojás- Citromlé ízlés szerint (minimum kettő citromból)A tojásokat habosra felvertem kézi habverővel, lassan hozzáadtam a citromlevet, majd a hő kiegyenlítés elvét követve, az öntethez lassan hozzáadtam a forró levest, majd mikor az egész forró volt, beleöntöttem a levesbe. A levesnek elég forrónak kell lennie ahhoz, hogy a belekerült tojás megfőjön, de ne csapódjon ki. Ha már el van keveredve rendesen a tojás a lében, akkor fel is lehet megint forralni, nem csapódik ki. Úgy finom, ha jó habos marad a levesbe öntött tojásos citromos lé. Ekkor a leves elkészítése befejeződött. Félre lehet húzni és hagyni kicsit összeálljanak az ízek, habár én a leveseket forrón szeretem, a görögök mindent szobahőmérsékleten fogyasztanak. Tálalás előtt bátran fel lehet melegíteni ismételten a mikróban.És mivel húsvét vasárnapján bartnőméknél voltunk, jöjjön az ebédről készített pár kép, a teljesség igénye nélkül:Cheesecake fajta, barátnőm műve. Én vittem pár szelet ravanit.Kecskesült maradék :)Gyümölcssaláta. Ez nagyon ízlett, mindenféle gyümölcs összevágva, nyammJövőre ugyanígy! :)