Pácolt sárga laskagomba

  • 2019.11.22.
  • 8

Gyerekkoromban Édesanyám gyakran tett el fűszeres páclében erdei gombát. Kedvencem a lila pereszke volt, az ízére még most is emlékszem. Vadgombám ugyan most nem volt, de a Chef Gomba bébi sárga laskagombájából készítettem egy adag pácolt gombát, a régi idők emlékére. Hozzávalók: 50 dkg sárga (bébi) laskagombaa páchoz:1/2 dl fehérborecet1 dl víz1/2 teáskanál só1/2 teáskanál cukor (vagy ennek megfelelő édesítőszer)3 gerezd fokhagyma, szeletelve1/2 kávéskanál egész mustármag1/2 kávéskanál koriandermag1/2 kávéskanál szemes bors (én színes borsot használtam)2 babérlevéla tetejére:olívaolajA gombát előkészítem, azaz levágom a tönkjéről úgy, hogy maradjon szára is. Ha szükséges megmosom, lecsöpögtetem, majd a fűszeres pác hozzávalóival együtt felforralom és pár percig főzöm. Csírátlanított (csatos) üvegbe szedem, rámerem a forró páclevet, majd kevés olívaolajat öntök a tetejére. Lezárom, és miután kihűlt, sötét, hűvös helyen (vagy hűtőszekrényben) tárolom. 10-14 nap érlelés után antipastinak, vagy húshoz, szendvicsekhez használom.Ha tetszett a bejegyzés és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a blog facebook oldalát,
ITT megteheted. Instagramon is
követhetsz.