Provence-i karfiol majonézes csirkemell salátával

  • 2017.11.26.
  • 6

 
A karfiol az egyik legváltozatosabban készíthető zöldségfélénk egyike. A diétázók is jól betudják illeszteni az étrendjükbe.Mi is nagyon szeretjük csak a fiúknak mindig kevésnek bizonyul önmagában, ezért készítettem mellé egy húsos salátát is. 
 
Ahogy készítettem:
A karfiolt egészbe, lobogó sós vízbe tettem annyiba, ami ellepte. 10 percig főztem, majd a levet leszűrtem róla és hideg vizet engedtem rá.

Onnan kivéve, lecsöpögtettem és ujjnyi vastag lapokat vágtam belőle (a leeső darabokat félretettem).

Provence- i fűszerolajt készítettem:5 cikk fokhagymát lapokra szeltem.

1 dl olívaolajt felforrósítottam, a lapokra vágott fokhagymát 1 percig pirítottam benne és zöldfűszereket adtam hozzá (kakukkfüvet, rozmaringot, bazsalikomot, babérlevelet, borsikafüvet, ezeket őrölve és egy kávéskanálnyit). Fél kávéskanál sót is kapott és elkészült az fűszerolaj.

A karfiol szeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam, sóztam, borsoztam és meglocsoltam a fűszerolajjal. A sütőt előmelegítettem 200 fokra és a tepsit behelyeztem.

20 percig, illetve addig kell sütni, amíg szép színt kap és ropogóssá válik.

 
Melegen tálaltam, éppen ezért először a majonézes csirkemellsalátát készítettem el, hogy az ízek összeérlelődjenek tálalásig: 60 dkg csirkemellet csíkokra vágtam.

1 dl citromos olívaolajon wokban elkezdtem párolni a csíkozott csirkemellet. Sóztam és frissen őrölt borssal megszórtam. Amikor színt kapott és már majdnem puha volt, hozzá adtam a karfiol szeleteléséből visszamaradt darabokat is. Együtt pároltam puhára.

Közben majonézes öntetet készítettem: 400 g majonézhez adtam 1 evőkanál mustárt, 2 kávéskanál barnacukrot, 1 kávéskanál sót, 500 g tejfölt és alaposan összekevertem. Ezt követően 0,5 dl citromos olívaolajt apránként csöpögtetve hozzá simává kevertem.1 nagyobb fej lilahagymát bele karikáztam és 350 g morzsolt, főzött kukoricát is adtam hozzá. Miután a csirkemell kihűlt, azt is belekevertem. Aprított petrezselyemzölddel megszórtam és tálalásig hűtőbe tartottam.

Együtt tálaltam a karfiolt és salátát, de külön-külön is fogyasztható.

Jó étvágyat!