Csirkecombok bakonyi módra galuskával

  • 2017.05.29.
  • 6

 
Ez az étel akkor lenne igazán bakonyi, ha kis kosárkával a karunkon a Bakonyba gyűjtöttünk volna hozzá erdei gombát. De ennek hiányban csak csiperke gombával készült, ezért lett a neve bakonyi módra. Az íze viszont így is nagyszerű volt.

Ahogy én készítettem:  
Alsó csirkecombokat használtam (6 db 80 dkg) az elkészítéséhez. A combokat megmostam, papírtörlővel leitattam és lisztbe forgattam. 2 dl olajon minden oldalról átsütöttem (kérget pirítottam rá), majd kiszedtem és lecsepegtettem az olajtól.

15 dkg bőr nélküli füstölt szalonnát kockákra vágtam és kisütöttem. Ennek a zsírjában két nagy fej vöröshagymát apróra vágva dinszteltem. Amikor a hagyma üvegessé vált, hozzáadtam egy kockákra vágott tv paprikát és két db aprított paradicsomot.

Együtt főztem 20 percig, majd az átsütött csirkecombokat is hozzáadtam. A tűzről levéve megszórtam egy evőkanál fűszerpaprikával, sóval, egy mokkáskanál borssal, kakukkfűvel és felengedtem 2,5 dl húslével. Átforgattam a lében a húsokat és tűzre tettem újból. A hús puhulásáig sütöttem, néha megrázogatva az edényt (nem kavartam, hogy a hús egybe maradjon). Félúton 30 dkg szeletelt gombát is adtam hozzá, amivel készre sütöttem a húst. Amikor minden puha volt, a léből kimerítettem két szedőkanállal. Ebből a léből tejfölös habarást készítettem. Két evőkanál lisztet és 3 dl tejfölt simára kevertem benne, majd visszaszűrtem a húsra. 10 percig forraltam ezzel a húst és elzártam a tüzet, elkészült az ételünk. Közben galuskát (nokedlit) készítettem:

4 db tojást felütöttem, sóval jól elkevertem és adtam hozzá 0,5 kg lisztet. Alaposan összekevertem és langyos vízzel hígítottam a megfelelő állag eléréséig. Bő, sós vízbe szaggattam és megfőztem. Utána langyos vízzel leöblítettem, lecsepegtettem és két evőkanál olajjal elkevertem. Köretként tálaltam a húshoz.
Jó étvágyat!