Grízgaluska anyukám szerint

  • 2018.07.24.
  • 2

Az étel önmagában csak életben tart minket. A főzés tesz minket emberré.(Jonathan Gold)Úgy jártam, hogy elfelejtettem cérnametéltet venni a húsleveshez, mert tésztával szeretjük a legjobban és épp elhasználtam legutóbb. Szoktam házi reszelt tésztával is tálalni, ha nincs itthon cérnametélt, de ma az jutott eszembe, hogy grízgaluskát is csinálhatnék.Nos, átnéztem egy csomó receptet (megbízható bloggerektől), és nem sikerült. De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Az emlékeimben kutattam, mert anyunak mindig segíteni kellett otthon a vasárnapi ebéd készítésénél. És sokszor volt daragaluska, mert anyu nagyon szerette. És sokszor én csináltam, persze vezénylettel.
Az összes recept - amit néztem a neten - azt írta, hogy nem kell szétválasztani a tojásokat. De én emlékeztem arra, hogy anyu bizony szétszedte. Mindig nekem kellett felvernem villával egy levesestányérban a tojásfehérjét. Aztán mindenhol azt írták, pihentetni kell. Én ezt sem tettem, mert anyu maximum addig hagyta állni, míg felforrt a főzővíz. És soha nem a levesben főzte, mert az volt a véleménye, hogy mivel sok folyadékot felvesz míg megfő a galuska, nem pazaroljuk rá a finom húslét. Nem azért főzött ő húslevest, hogy galuskafőzővíz legyen belőle. Végül pedig semmilyen adalékot nem tett hozzá, sem sütőport, sem szódabikarbónát, sem zsiradékot. Sóval, kevés borssal szokta ízesíteni, néha kevés apróra vágott petrezselyemzöld is került bele, ha akadt kéznél egy kis csokor.Így emlékeztem a folyamatra, az állagára úgy, hogy amikor már mindhárom alkotóelemet összekevertem, akkor mindig azt mondta, hogy a villa aljával kissé lapogassam le, szép sima legyen a keverék teteje. S ahogy lapogattam, a villának a négy ága-nyoma megmaradt. Vagyis nem lehet túl lágy sem, de túl kemény sem a massza.Addig-addig elmélkedtem a daragaluska rejtelmein most este, míg csak nem bírtam ki, nekiálltam a kísérletezésnek. És elsőre tökéletes lett. :)Tehát, az anyukám-féle tökéletes, könnyű, "repülős" (ahogy ő szokta mondani) grízgaluska hozzávalói:2 közepes tojás16 dkg búzadara (12 púpos evőkanál az én kanalammal)1/2 mokkáskanál sókevés frissen őrölt borsés ha akad, kevés apróra vágott petrezselyemzöldA tojást szétválasztjuk két közepes méretű tálba. A fehérjéhez adjuk a sót és borsot, és villával habosra verjük. Nem kell gép, kézzel pillanatok alatt fel lehet habosítani. Nem kell hogy egészen kemény hab legyen, elég ha közepesen lágyra verjük. A sárgáját is keverjük át, hogy kissé habosodjon, fehéredjen, nőjön a tömege és lágyuljon. Aztán egy keverő spatulával lazán dolgozzuk össze a sárgáját és fehérjét, óvatosan, hogy maradjon benne levegő. Ha akarunk bele zöldet, most keverjük bele. Végül szintén óvatosan, a levegőre vigyázva, keverjük hozzá a darát is. A villa hátuljával, amivel a fehérjét felvertük, nyomkodjuk kissé össze a
masszát a tálban, de csak lágyan, a tetejét dolgozzuk simára. Akkor jó, ha a villa nyoma kissé látszik a tetején.Tegyünk fel egy kb. 3 literes fazékba vizet forrni úgy 2 csapott teáskanál sóval. Amikor felforrt a víz, vegyük kis lángra, nem szabad lobogni, épp csak forrdogáljon. Egy leveses kanalat merítsünk bele a forróvízbe, és kezdjük el kiszaggatni vele a masszát. Fél kanálnyi mennyiséget vegyünk csak a kanálba, kissé gömbölyítsük, alakítsuk a tál szélének segítségével, majd tegyük a vízbe. A kanalat mindig merítsük meg a forróvízben, mielőtt újabbat szaggatnánk, mert így könnyen lecsúszik róla a massza. Főzzük 15 percig fedő nélkül, kis lángon, ne lobogjon, csak pötyögjön. Időnkét fordítgassuk meg a galuskákat. Végül tegyünk rá fedőt és hagyjuk még öt percig főni, majd zárjuk el a lángot alatta, és hagyjuk még 10 percig a gőzben a galuskákat.
Ha sok lenne egy evésre, vegyük őket ki a forróvízből, hogy ne puhuljanak túl. Ha azonnal fogyasztjuk, akkor a vízből egy szűrőkanállal, jól lecsepegtetve tálaljuk egyenesen a tányérokba. Ebből az adagból nekem 12 szép méretes galuska lett, 6 tányér húsleveshez elegendő, ha mindenki sok galuskával szereti.Tehát: nem kell pihentetni. A tojásokat külön kell felverni, de nem géppel. (Egyébként más lesz a hab, így nagyobb buborékok kerülnek bele.) Óvatosan kell összekeverni a hozzávalókat. Nem szabad zubogó vízbe szaggatni, csak pötyögősen, épp-csak forrásban lévő vízbe. A hő elzárása után még 10 percig hagyni kell fedő alatt őket.Holnap jövök a galuska fotóval is.