Levesbenfőtt tyúk finom glazúrral sütve

  • 2017.09.03.
  • 5

Jön immár az ismerős Szél lábú deres ősz. Sepreget, kotorász, Meg-megáll, lombot ráz.Lombot ráz, diót ver, Krumplit ás, szüretel. Sóhajtoz nagyokat, S harapja, kurtítja a hosszú napokat. (Kányádi Sándor: Jön az ősz)Kaptam egy igazi falusi tyúkot. Mert manapság már csak ha kivételezett helyzetben vannak, laknak falun a tollasok, sajnos. Nem is készülhetett más belőle, mint mennyegzői húsleves friss házi reszelt tésztával. Igen ám, de oly szépen egyben tettem a fazékba, hogy mikor szűrtem le a levest, úgy döntöttem, hogy én ezt a tyúkocskát így is hagyom, szépen egyben, s megsütöm.
Készítettem hozzá egy glazúrt, és már ment is a tűzfürdőbe, nagy lángra, félórácskára. Petrezselymes burgonyával és kovászos uborkával ettük. Tényleg mennyei volt, köszönet érte!
Ráadásul pénztárcakímélő is, mert egy tyúkból megvolt az isteni húsleves is, és a főétel is. Persze főzhettem volna egy finom nektarinbarack-szószt vagy szilvaszószt is mellé pirított darával, de ma szakadt az eső, fútt a szél, s nem volt kedvem piacra menni gyümölcsért. Győzött a lustaság, mer' az fél egészség, vagy nem :) ?! A glazúrhoz:1 evőkanál paradicsom passata (vagyis a sűrített és a sima paradicsomlé közti sűrűségű paradicsomszósz)2 teáskanál világos szójaszósz1 bő teáskanál méz 1 teáskanál fehérborecet1 evőkanál rozé vagy fehérbor1 evőkanál olvasztott vaj1 mokkáskanál fokhagymapor1 csapott teáskanál füstölt pirospaprika 1 csapott mokkáskanál őrölt gyömbér 1 mokkáskanál őrölt koriandermag
frissen őrölt bors1 púpos teáskanál kakukkfű vagy citromos kakukkfű vagy frissen vágott rozmaringA hozzávalókat egy tálkában összekevertem, és ecsettel a kiterített tyúkocskára kentem. (A tyúkot a hátánál egy konyhai ollóval végigvágtam, így szépen kifeküdt.)És ennyi a recept. Van egy sokkal jobb is, de sajnos utólag jutott eszembe. Zsanuáriánál található, és a következő tyúkot már majd így készítem.