Mentás burgonyaleves

  • 2017.02.27.
  • 2

Elkapott a tavaszi láz végre. Idén valahogy nagyon nehezen születtem újjá abból a bizonyos láthatatlan tojásból, mert a tél végi depresszió igencsak bekerített. De lassan kezdek kitörni belőle. Abból vettem észre, hogy elkezdtem leselejtezni ezt-azt: a nem használatos fazekaimat, serpenyőimet többek között. Meg a nagytakarítást tervezgetem, pedig elhihetitek, nem a kedvenc elfoglaltságom. Most mégis szinte vágyom négy sarkából kifordítani a lakást, és kirázni mint egy pállott dunyhát, kitenni a napra, hogy járja át a friss levegő, a telet elfúvó szél.
Egy-két hétre még bevackolom magam tetemes mennyiségű súrolószer és porrongy társaságában, hogy aztán majd a húsvét már friss és üde helyre érkezhessen. Nyuszikákkal, pirostojással, barkaággal, napot idéző nárciszokkal meg földbarlangjából kibújt medvehagyma brummogásával - szóval a tavasz minden kellékével.Bár ennek a hétnek az eleje-közepe még a tobzódásról szól, azért én hoztam már egy böjtös levest. A konyhámat hatalmas csokrokban díszíti az ősszel leszedett menta, úgyhogy örültem nagyon, mikor rábukkantam erre a végtelenül egyszerű levesre. Hasonlít a mi krumplifőzelékünkre, de a menta és a barna vaj miatt mégis más az ízhatás. Hamarosan jön a friss medvehagyma, szerintem azzal is megfőzhető.Hozzávalók 4 főre:4 dkg liszt (2 púpos evőkanál)3 evőkanál olaj2 dl tej1,2 dl víz8 dkg száraztészta (én gyufával csináltam)50 dkg burgonya kisebb kockákra vágva (tisztítva ennyi)sófrissen őrölt bors1 evőkanálnyi szárított vagy 2 evőkanálnyi friss menta6 dkg vaj1 mokkáskanál kristálycukor1 gerezd citrom leveA vajat addig melegítsük kis lángon, míg eltűnik a habja és a színe barnára vált, az illata pedig finom karamellre emlékeztet. Hagyjuk a lábost megdöntve állni 10 percet, majd finoman öntsük át a vaj tiszta részét egy tálkába. A fekete kis darabkák maradjanak a kislábosban, az nem kell. A vajba keverjük el az aprított mentát.A lisztet pirítsuk meg az olajon annyira, hogy érződjön egy finom, diós illat. Majd apránként simára kevergetve öntsük fel a tej-víz keverékkel. Tegyük bele a burgonyakockákat, sózzuk, borsozzuk és forrástól számítva főzzük 10 percig, majd tegyük bele a tésztát is, és addig főzzük, míg minden puha lesz a levesben. Kevergetni kell sűrűn, mert a liszt miatt hajlamos leragadni az alján.A végén ízesítsük pici cukorral, citromlével és a mentás vajat is keverjük bele. Ha gazdagabban enném, darált marhahúsból készítenék kicsi gombócokat, amiket külön megsütnék, s a tálalásnál minden tányérba tennék pár darabot.