Házi tagliatelle gorgonzolával és pirított gombával

  • 2013.11.25.
  • 7

A gyurmázás flow-élménye sajnos az ovis kor végével eltűnik az ember életéből. De vannak módszerek, amivel kicsit vissza tudtok kerülni ebbe az állapotba: gyúrjatok magatoknak például saját házi tésztát! Iszonyatosan jó móka, teljesen rá lehet kattanni. Íme a világ legegyszerűbb pasta receptje, csak nektek, csak most!

A friss pasta elkészítésénél nincs egyszerűbb, ugyanis csak két alkotórészt kell összekeverni. Egészen konkrétan ennyiből áll
az alaptészta:
350 g liszt, lehetőleg "00" típusú, ennek hiányában sima BL55 is jó
2 nagy tojás

A feladat pedig egyszerű és rekreációs hatása sem elhanyagolható: egy nyújtódeszkára kiszórjuk a lisztet egy kupacba, közepébe krátert formázunk, és ebbe dobjuk a tojásokat. Egy villa segítségével először finoman összekeverjük a sárgáját és a fehérjét, de közben elkezdjük hozzádolgozni a lisztet is. Kézzel összeforgatjuk az egészet, és jó erősen gyúrni kezdjük. Ha nagyon nem akar összeállni és morzsalékos, egy kevés(!!) kis langyos vizet szabad még hozzáadni. Fontos, hogy egy jó kemény, nehezen gyúrható tésztát kell csinálni, keményebbet pl. a pizzatésztánál! Gyúrjátok addig, míg az egész át nem langyosodik a kezetektől, kb. 10 percig, közben pedig elmélkedjetek fontos dolgokon. Ha megvan, formáljatok belőle egy bucit, szórjátok meg egy kis liszttel és letakarva pihentessétek kb. 15 percig.
Na ezután jön a játék következő része, a nyújtás! Én ezt élveztem a legjobban, ez a kis tésztanyújtó gép igazán szórakoztató, és még áramot sem fogyaszt.

Több körben egyre vékonyabbra és vékonyabbra kell vele nyújtani a tésztánkat, ami a végén csodálatosan selymes felszínű, homogén, elasztikus szalaggá áll össze, gyönyörű lesz! A tésztacsíkokat most akkora darabokra kell felszeletelni, amekkora hosszúságú spagettit/tagliatellét akarunk készíteni (én az utóbbi fajtát csináltam most vele), szerintem kb. 30 cm-es példányokban kell gondolkozni. Kis lisztet érdemes szórni a tészta felületére mielőtt bekülditek a szeletelő részbe, hogy a tagliatelle ne tudjon összeragadni.

A kész tésztát kis kupacokban parkoltassátok a vágódeszkán, és az sem baj, ha ezeket még megszórjátok egy kevés durvább szemű durum-, vagy kukoricaliszttel, hogy később se tapadjanak össze.
Most pedig mutatom a zseniálisan egyszerű pastához illő zseniálisan egyszerű ragut:
Gorgonzola krém pirított gombával
Hozzávalók 4 személy részére:
25 dkg csiperkegomba
5 dkg vaj
20 dkg gorgonzola dolce (krémes, édeskés kéksajt, helyettesíthető más hasonlóval, de ezzel az igazi)
1,5 dl tejszín
Frissen tört feketebors
5 dkg reszelt parmezán

Alig van dolgotok. Tényleg. Annyit kell csinálni, hogy jól felforrósítotok egy serpenyőt és kis olajon szépen lepirítjátok a negyedekbe vágott csiperkét. Ha kellően forró serpenyővel dolgoztok és nem sózzátok meg a gombát, nem fog levet ereszteni, csak szépen lepirul és kész. Szedjétek ki a gombákat és a serpenyőbe dobjátok bele a vajat. Fontos, hogy innentől kezdve kis lángon, alacsonyabb hőmérsékleten dolgozunk! Ha a vaj megolvadt, akkor ráküldhetitek a darabokra morzsolt krémes gorgonzolát és felönthetitek a tejszínnel. Hagyni kell az egészet finoman összeolvadni, de forralni, főzni, rotyogtatni ezt nem szükséges! Ha szép krémes az egész, nyomjatok bele jó sok tört borsot, adjátok hozzá a lepirított gombát és a reszelt parmezán felét is csapjátok még hozzá. A gorgonzola és a parmezán is kellően sós, de ízlés szerint még egy nagyon kevés só is mehet a mártásba.
A házi tagliatelléhez forraljatok sós vizet, majd dobjátok bele a tésztát. Figyelem! Ez friss tészta, mindössze 1,5 perc kell neki ahhoz, hogy elkészüljön. Ne főzzétek túl!!
A leszűrt tésztát forgassátok bele a gorgonzolás-gombás mártásba, pakoljátok ki tányérokra, hintsétek meg a maradék parmezánnal, locsoljatok rá kevés olívaolaj és élvezzétek a saját magatok által készített tésztát. Isteni lesz, megígérem!
Ez a klassz kis kézi tésztanyújtó gép sok más egyéb hasznos kütyü társaságában megtalálható itt, a Shopline oldalán.


A videóimat is nézitek rendesen? És a Facebookkal mi a helyzet, lájkoltatok már?