Birsalmás-mogyorós rétestorta

  • 2019.10.27.
  • 0

Amióta a barátainkkal egy kicsit közelebb lakunk egymáshoz, sűrűbben találkozunk, és mostanában az is előferdül, hogy hétköznap látogatunk el hozzájuk. Ennek egyik oka, hogy a Kutyafülnek néha arrafelé van dolga, amerre ők laknak, és ha már így van, összehangolhatjuk a hasznosat a kellemessel. Egy kis egyeztetés, és működik a dolog. :)Csak úgy repül az idő, ha velük vagyunk. :) Nyár vége óta ez a második alkalom, hogy meglátogattuk őket, pontosabban a harmadik, mert az első esetben még meglepi volt a találkozó helyszíne. Ez pedig nem más, mint egy újonnan vásárolt, gyönyörű ház, amit nekünk mutattak meg elsőként. :) A kertje maga a béke szigete, úgyhogy nem meglepő, hogy mi is annyira szorgalmazzuk az összejöveteleket. :D Persze jó társaság nélkül mit sem érne a kellemes környezet.A 2. találkozáskor mi is ki akartuk fejezni – nem csak szavakban –, mennyire osztozunk az örömükben, ezért akkor én készítettem az ebédet, amit magunkkal vittünk hozzájuk. Jót elrötyögtek azon, hogy bár ők a vendéglátók, mégis mi vittük a kaját. :D De szerintünk ez éppen így volt helyénvaló, hiszen nem sokkal előtte meg ők láttak vendégül az ebéddel is. Már pedig ott volt ám terülj-terülj asztalkám, a mi kedvünkért akkor húsos fogás is! Ők egyébként vegetáriánusok, ami azért is jó, mert így olyan ételeket is megkóstolhatunk, amiket eddig nem ismertünk. Cseppet sem szokott hiányozni a hús, és hogy, hogy nem, mindig jóllakunk a zöldségekből vagy egyéb, húsmentes alapanyagokból készült finomságokkal. :) A harmadik esetben már felesben oldottuk meg a dolgot – ők produkálták a főételt, mi pedig egy saját készítésű sütit – nevezetesen ezt a rétestortát vittük. Hipp-hopp bepusziltuk az egészet, ami már csak azért sem meglepő, mert ez egy elég kicsi torta. Nekem annyira ízlett, hogy most ez is kedvenc rétesnek lépett elő. :)Bízom benne, hogy hamarosan mi is megrendezhetjük a „visszavágót”, ha végre kész lesz a nappalink. ;)Hozzávalók 16-22 cm-es kapcsos tortaformához vagy sütőtálhoz:1 cs. leveles tészta (Tante Fanny, 24x40 cm)23 dkg reszelt birsalma1 citrom leve7 dkg őrölt mogyoró5 dkg darált babapiskóta8 dkg cukor1 mk. őrölt fahéj2 dkg mazsola2 tojás1 dkg vajvaníliás porcukor a tálaláshozelkészítés:A tojások sárgáját 3 dkg cukorral kihabosítjuk, és hozzákeverjük a babapiskótával vegyített mogyorót, valamint a kemény habbá vert tojásfehérjét.A nagy lyukú reszelőn lereszelt birsalmát meglocsoljuk a citromlével, hozzáadjuk a fahéjjal kevert többi cukrot, a mazsolát, és a tojásos masszához forgatjuk.A leveles tésztát kitekerjük, kivágunk belőle egy akkora körlapot, hogy a kapcsos tortaformát kibélelve vele, kb. 3 cm-es pereme legyen, és a formába illesztjük.A tölteléket elosztjuk az olvasztott vajjal vékonyan megkent tésztakosárban, és befedjük a megmaradt tésztával. A túllógó széleket levágjuk. A torta tetejét lekenjük a megmaradt vajjal.A rétestortát előmelegített sütőben megsütjük, majd lekapcsoljuk róla a karimát, és tortarácson hagyjuk teljesen kihűlni.Tálalás előtt meghintjük vaníliás porcukorral, és felszeleteljük.sütési hőfok: 200°Csütési mód: alul-felül sütéssütési idő: 40 kb. percTipp:Ha a rétestortát 16 cm-es formában sütjük, akkor elég sok tésztaszéle kimarad. Ebből sós süteményt is készíthetünk: gyúrjuk be, majd nyújtsuk ki, szórjuk meg kevés sóval, reszelt sajttal, tekerjük fel és vágjuk ujjnyi vastag szeletekre. Kissé ellapítva tegyük tepsibe, kenjük le olvasztott vajjal, és süssük pirosra. Uzsonnára 1 személynek pont elég. :)