Segítsüti 2019 tavasz – Ribizlikrémes torta mascarponehabbal

  • 2019.04.15.
  • 9

Segítsüti „reloaded”! A mostani már a 20. alkalom, hogy a süti segíthet. :) Számomra pedig ez a 3. tavasz, hogy a részese lehetek a jó ügyért indított jótékonysági aukciónak. Nagy öröm ez, mert jó érzés támogatni a rászoruló gyerekeket. :) A Segítsüti idén ünnepli a 10. szülinapját, így ez a mostani alkalom dupla ünnep. :)A meghívást most is köszönöm Kandikó Évának, aki 2009 óta évente kétszer is nagy odaadással szervezi, és lelkiismeretesen vezényli le a 30 gasztroblogger közreműködésével megrendezett sütiárverést. :)Mi elkészítjük a sütit, amik ezután csak arra várnak, hogy a segíteni vágyók licitáljanak rájuk. A legmagasabb összeget felajánló – a gasztrobloggerrel előre megbeszélt időpontban – megkapja a sütit, a licitekből befolyt összeg pedig teljes egészében a támogatott szervezethez kerül.Idén tavasszal a Nyúlcipő Fejlesztő Centrum javára sülnek a sütik; a befolyó összeggel őket segítjük.A Nyúlcipő Konduktív Közhasznú Alapítvány 2007-ben jött létre a Belina családnak és néhány barátjuknak köszönhetően. Munkájuk szükségességét semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy az eltelt évek alatt, a nagy érdeklődésre való tekintettel, egymás után nyitották meg a fejlesztésre, terápiára alkalmas újabb és újabb telephelyeiket. Így már 4 helyszín áll a rászoruló gyermekek rendelkezésére, ahol konduktor-tanítók, gyógypedagógusok, gyógytornászok, óvodapedagógusok és logopédusok segítségével korai fejlesztést, mozgásterápiát, konduktív pedagógiát és alapozó terápiát végeznek. Ennek köszönhetően a megkésett beszéd- és mozgásfejlődésű, a hiperaktív, az autista, a figyelemzavaros, a diszlexiás és a diszgráfiás gyerekek számára is van fejlesztési lehetőség.Az Alapítvány a nemzetközileg is elismert Pető-módszert, a konduktív pedagógiát alkalmazza. Ezen kívül Ayres terápiát, Alapozó terápiát, TSMT-t, gyógytornát, logopédiát és a kineziológia módszerét is használják. Lehetőség van játékos babatornára, illetve felnőttek részére állapotjavító és -megőrző tornát is tartanak.A gyerekek fejlesztése mellett a szülők tanítása, segítése is fontos feladat, valamint tanácsadással is foglalkoznak.Amennyiben az akció felkeltette az érdeklődésedet, és segíteni szeretnél, de még nem vettél részt sütiárverésben, akkor először regisztrálnod kell itt, majd a SÜTIÁRVERÉS menüpontra kattintva belevetheted magad az licitálás izgalmaiba, amiben 3 napig lehet részed, április 15-18. között. Egyszerre több sütire is licitálhatsz, ráérsz később is eldönteni, melyik édességgel szeretnél majd közelebbi kapcsolatba kerülni a süti boldog nyerteseként. :DHa úgy érzed, egyedül nem megy, bátran fogj össze a barátaiddal, és licitáljatok együtt. ;)Az árverés 2019. április 15-én reggel kezdődik és 18-án 16:00 órakor zárul.Ha nem áll módodban licitálni, a Segítsüti hírét egy megosztással terjesztheted. Az aktuális árverésről szóló posztot megoszthatod a Segítsüti facebook odaláról vagy a részt vevő 30 gasztroblog facebook oldalának valamelyikéről. Így sokan értesülhetnek róla, hogy a süti nem csak finom, hanem segíteni is tud. ;)Az én felajánlásom 2 db kb. 30x10 cm-es ribizlikrémes torta mascarponehabbal. :)(Igény szerint málnával is el tudom készíteni.)Sünis kanál blog facebook
Ribizlikrémes torta mascarponehabbal:
Hozzávalók kb. 20x32 cm-es tepsihez:Kakaós piskótalapokhoz:(a kakaópor kivételével a mennyiségeket 3-szor vesszük)3 tojás5 dkg porcukor6 dkg finomliszt5 dkg olvasztott vaj3 g sütőpor17,5 g holland kakaóporKrémhez:60 dkg ribizli (lehet mirelit is)3,5 dl habtejszín1 ek. citromlé9 dkg étkezési kukoricakeményítő25 dkg porcukor22 dkg vajMascarponehabhoz:12,5 dkg mascarpone1,25 dl habtejszín2,5 dkg porcukor½ cs. zselatin fix porDíszítéshez:ribizliszemek vagy fürtökelkészítés:Egymás után 3 piskótalapot sütünk: a világosbarna piskótához a tojások sárgáját a porcukorral kihabosítjuk, hozzákeverjük a langyos olvasztott vajat, majd felváltva beleforgatjuk a sütőporral, 2,5 g kakaóporral vegyített lisztet, valamint a kemény habbá vert tojásfehérjét. Így járunk el a többi piskótával is, de a középbarnához 5 g kakaóport, a sötétbarnához pedig 10 grammot adunk.Az első adag tésztamasszát egyenletesen elsimítjuk a kivajazott, sütőpapírral bélelt tepsiben, és előmelegített sütőben megsütjük. A kész piskótát átemeljük a tortarácsra, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és így hagyjuk kihűlni. A többi piskótát ugyanígy sütjük meg.A krémhez a (kiolvasztott) ribizlit botmixerrel vagy turmixgépben pürésítjük, majd kiveszünk belőle egy keveset, és csomómentesre keverjük a keményítővel.A keményítős keveréket a többi ribizlipürével, a tejszínnel, a citromlével és 10 dkg porcukorral együtt lábasba tesszük, és kis lángon, kevergetve pudinggá főzzük. Teljesen kihűtjük.A puha vajat a többi porcukorral kihabosítjuk, és robotgéppel a ribizlipudinghoz dolgozzuk. A krémet 2 egyenlő részre osztjuk, és mindkét adagot egy-egy habzsákba töltjük. (Nejlonzacskóba is lehet, aminek az egyik csücskére 7-8 mm átmérőjű lyukat vágunk.)A piskótalapokat egymásra fektetjük