Túrós-sajtos derelye újhagymamártással

  • 2017.03.28.
  • 6

Ritkán állok neki főzni való tésztát gyúrni, mert nem tartozik a gyorsan elkészíthető ételek közé, pedig a házi tészta nagy kedvencünk. Főleg a sós túrós és a szilvalekváros derelye örvend imádatnak nálunk, és ezeket mindig ebben a párosításban szoktam főzni, mert így együtt az igazi. :) Sőt annyira nagy becsben van, hogy ha nagy ritkán mégis csinálok, akkor biztos, hogy vasárnapi ebéd lesz belőle, mert Mami régen mindig akkor készítette, ha vasárnap összejött a család.Most megint kedvet kaptam a derelyéhez, de a tésztát ezúttal nem a jól megszokott lisztből gyúrtam, sőt most a derelye formája is eltér az eddigiektől. A tölteléket is felturbóztam egy picit, és tejföl helyett friss, tavaszi hagymából lett hozzá mártás. A Kutyafül szerint étteremben is nyugodtan felszolgálhatnák ezt a változatot, úgyhogy bátran merem ajánlani a főtt tésztát kedvelőknek. :)Bevallom, én most sem bírtam megállni, hogy ne legyen szilvalekváros derelyénk is, így aztán a lehulló tésztaszélekből készült darabokat azzal töltöttem, és másnap megmelegítve, kicsit rápirítva – csak mert úgy a legjobb – boldogan bepusziltuk. :DHozzávalók 4 személyre:Tésztához:40 dkg durumlisztkb. 2 dl langyos víz1 mk. só2 ek. olvasztott mangalicazsír vagy kókuszolajTöltelékhez:30 dkg túró5 dkg reszelt trappista sajt1 tojássóMártáshoz:2 csokor újhagyma3 dkg vaj2 dl húsleves vagy alaplé1,5 dl tejszín1 ek. étkezési kukoricakeményítőőrölt fehér borssóTálaláshoz:4 szelet császárszalonnaelkészítés:A sóval vegyített liszthez apránként adagolva a vizet, összeállítjuk a tésztát, majd addig gyúrjuk, amíg sima felületű nem lesz. Zacskóba téve 1 órát pihentetjük.A mártáshoz a felhevített vajon megfuttatjuk a felkarikázott újhagymát, felöntjük az alaplével, és 2 perc forralás után besűrítjük a tejszínben simára kevert keményítővel. Sóval, borssal ízesítjük, és a mártást melegen tartjuk.A felszeletelt szalonnát zsiradékmentes serpenyőben megpirítjuk, és tálalásig félretesszük.A pihentetett tésztát négyfelé vágjuk, gombócokká formázzuk, és egyenként 35 cm átmérőjű kör alakúra kinyújtjuk.10 cm átmérőjű ravioliformázóval tésztalaponként 8-8 kört szaggatunk a tésztából, egyenként a formába illesztjük, és mindegyik közepére 1-1 jó teáskanálnyi, sóval, tojással, sajttal elkevert túrót halmozunk.A tészta szélét félkörívben megkenjük vízzel, és a formázót összecsukjuk, így kialakítva a félhold alakú töltött tésztát. A kész derelyéket két részletben bő, sós vízben kifőzzük.Alaposan lecsepegtetjük, meglocsoljuk a forró zsírral, és óvatosan, de jól összerázzuk. Személyenként 8-8 darab derelyét tálalunk, meglocsoljuk a mártással, és megszórjuk a sült szalonnával.Tipp:A lehulló tésztaszéleket újra begyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk és szaggatás után akár szilvalekvárral is tölthetjük. (Nekem még 12 db derelyém lett a lehulló tésztaszélekből.)