Narancsos krémfagyi málnalekvárral, narancsos málnaöntettel

  • 2013.07.06.
  • 2

P { margin-bottom: 0.21cm; }
Nem készültem rá, hogy ilyen fagyit csinálok, de megfeledkeztem róla, hogy a hűtőben van 3 narancsom. Fogalmam sincs, milyen sütit akartam belőle készíteni, ezért a nyári melegre való tekintettel úgy döntöttem, hogy beújítok egy fagyival. Lime fagyit már készítettem, és úgy gondoltam, miért ne működhetne naranccsal is. Az alap tehát tökéletesen ugyanaz, mint a kajszi-lime fagyimé, csupán az ízesítésben tér el tőle.
Mivel egy kevés málnám is volt itthon, amit Anya hozott nekünk a hétvégi házunk kertjéből, ezért kézenfekvő volt, hogy összeházasítom a narancsos fagyival. Úgysem ettem még ilyen párosításban.A Kutyafülnek épp mostanában van a névnapja, így a rumos gesztenyefagyi mellé ezt kapta süti helyett. De nem csak ő, hanem a mi picinyke családunk minden tagja örömmel kanalazta ezt a fagyikát.Hozzávalók kb. 1,5 l fagyihoz
Fagyialaphoz:
1 kis görög narancs héja és leve25 dkg házi mascarpone
15 dkg házi joghurtkrémsajt
10 dkg porcukor3 ek narancslikőr (Cointreau)2,5 dl tejszín
Málnalekvárhoz:
30 dkg málna3 ek cukor
Narancsos málnaöntethez:
1 narancs levemálnalekvár 1/3-aelkészítés: A narancsot alaposan megmossuk, megszárítjuk, héját reszeljük, levét kifacsarjuk. A többi hozzávalót a tejszín kivételével keverőtálba tesszük, hozzáadjuk