Pilsner Urquell - Nagykövetek nagy habbal

  • 2017.07.22.
  • 3

Az, hogy a tankos Pilsner Urquell egy meghatározóan jó sör, azt a tavalyi nagy svunggal beharangozott sajtótájékoztatón is megerősítette az akkor még SAB-égisz alatt álló Dreher. Idősebbek és haladók biztos jártak Prágában a Pinkas-ban reggel, amikor megérkezett a gyári nagy tank. De hogy mi rejlik egy Pilsner Urquell-nagykövet tudástárában, csak halovány sejtéseink voltak. Megtudtuk a csapolórendszer és a korsók előkészítésének titkait és játékos csapolóversenyen is részt vettünk. Kerüljön mindenki beljebb az immár 175 éves sztoriba!

Amikor megkaptam a Dreher meghívóját, eldöntöttem előre, hogy a rendezvény előtt bepróbálok valami másik pilzenit is, hogy ne a 40 fokból beesve, előzmény nélkül essen amúgy durván jól a pasztőrözetlen Pilsner, hanem valami kis cselendzs is legyen. A Pivo még nem volt nyitva, de pont útba esett az Ogre Bácsi, és gyorsan kértem is egy csapolt Ogrét, amúgy referenciaként. Az üveges kisebb egyenetlenségei ellenére a csapolt Ogre a márkasörözőben kifejezettten kellemes, enyhén élesztős. Engem továbbra is zavar, hogy nem tudja azt a könnyedséget adni, mint egy cseh pilzeni, inkább egy német Export, (kis alkohollal) erőteljes jegyeit mutatja, bár sokat reszelgettek rajta az elmúlt 5 évben.
No de vissza az Anker't-be, ahol találkozhattunk Polgár Istvánnal és Wendler kristóffal, akik magától Robert Lobovskytól a PU fő-fő márkaképviselőjétől kapták a kóstolást. (Járt ő már 3 éve a Várban, ahol a fahordós szűretlen és pasztőrözetlen Pislner Urquell először betette a lábát az országba.) Szóval István és Kristóf tagja annak a 44 fős szűk elitnek, akiket Plzenben képeztek ki a Pilsner Urquell csapolás csínjára-bínjára. A - hasonlóan a citrom-só-tequila combóhoz - az enyhe "mókusvakítást" sem nélkülöző 3 csapolási módról (Mliko, Na dvakrat, Hladinka - lásd itt részletesen) és a tanksör erényeiről is is volt szó. Feltettük a kérdést, miért szabad belelógatni a Pilsner csapját a korsóban lévő sörbe, és megtudtuk, hogy ez a csapvég szédszedhető, így teljesen jól áttisztítható, és nem kell tartani a fertőzésveszélytől, ami a normál csapoknál ilyen esetekben bizony előfordulhat. Megtanultuk, sőt versenyeztünk is, hogy kell helyesen csapolni ezzel a módszerrel, és persze toltuk a jóféle sört sok és kevesebb habbal. Megnéztük a jéggel 5-fokosra temperált korsókat, és tényleg csak remélni tudjuk, hogy a PU-nagykövetek vigyázó szeme nem csak a gyártó és forgalmazó által ilyen kiemelt helyekre ér el, mint az Anker't, hanem kisebb KEG-es kocsmákban is átadják a tudásukat, amit a helyi erők meg is fogadnak.
Tanulság, azon kívül, hogy egy jót söröztünk a szakmával? A Drehert tulajdonló Asahi a kelet-európai pakkjának kétségtelenül a gyémánt félkrajcárja a Pilsner Urquell, így amíg ezen kívül a hazai portfólió a konkurenciához (Heineken, Borsodi-Molson Corrs) képest kissé szegényes, hisz a másik kettő a biztos befutó cseh adukártya (Krusovice ill. Staropramen) mellett rendelkezik belga válogatással is (Mort Subite ill. Leffe, Hoegarden, BelleVue), és ebben a szegmensben a Dreher jelenleg nem tud ringbe szállni a piacon. Rebesgetik, hogy az Asahi hamarosan előrukkol új márkákkal is a magyar piacon. Sajnos az a rossz előérzetem, hogy ez inkább az Asahi Super Dry lesz és nem a - szintén a portfólióba tartozó, nem is oly rég még craft főzde - Meantime remek sörei a Porter vagy a Stout. de vannak még csodák, addig meg marad nekünk egy (vagy Pávelnek négy) tényleg elsőrangú tankos Pilsner Urquell...