Első látogató a First Craft Beer-nél

  • 2017.07.12.
  • 4

Túl magas labda volt, hogy ne hagyjam ki, de látogatóként én járhattam be először ma a First Váci úti főzdéjét, ami ma a sajtó, szombaton, július 15-én meg a sörös nagyközönség előtt is megnyitja a kapuit.

A főzdestory ott kezdődik, hogy a Kurucz-testvérek, Dani és Geri már sok éve szervezik a Budavári majd idéntől Belvárosi Sörfesztivált, így otthonosan mozognak a sör világában, és úgy két éve elhatározták, hogy megépítik a saját főzdéjüket. Tavaly a várban már ideiglenes néven (Váci út 83.) teszt-főzetek is kóstolhatóak voltak a szűkebb szakma számára, és javában folyamatban volt a főzde építése. Ahogy egy étteremhez, gyárhoz vagy egyéb vállalkozáshoz, úgy a sörfőzdéhez is jó sok minden kell az álmok mellett. Pénz, professzionális technikai háttér, jó szakemberek.és türelem, hogy ne akarjuk elsietni a színre lépést. Az eltelt 2 évben megnyerték Csupor Marcit főzőmesternek, megvásárolták az első hazai Zip's Technology által épített főzőberendezést (a Kárpát-medencében a miskolci bemutató minifőzdén kívül csak a Csíki Sörfőzde rendelkezik ilyen profi főzőberendezéssel), megtervezték a vállalkozást az alapoktól a termékekig így jutott el 2017 júliusára a First, hogy megkezdje a tényleges termelést.
Gerivel szemrevételeztük a főzdét, ahol minden nagyon átgondolt, és előre megtervezett, kezdve a steril levegőztetéstől, a vízkezelésig, a folyamatok irányításáig bezárólag. Bejárva jó pár hazai kisüzemi főzdét, nyugodtan mondhatom, hogy a - Kraft-főzdéket is beleértve - az egyik, ha nem 'A' legkomolyabban felszerelt magyar főzdében jártam ma. A sörök - a nemzetközi Craft-os irányoknak megfelelően - szeparator-on keresztül kerülnek mikroszűrésre, még pont olyan mértékben, hogy íz-élményükből nem veszítenek. (nemrég a Monyo is elkezdte ezt a technológiát használni), viszont letisztultabbak és jóval hosszabb ideig megőrzik erényeiket, ami a hipermarketekbe illetve éttermekbe, italkereskedésekbe való bekerülés egyik alapfeltétele, ha a pasztőrözést - ami viszont egyértelműen elvesz az ízekből - el akarja kerülni egy főzde. A Reketye Brewery és a Zentus Peach Please söre mellett a First kezdte el a nagyon menő dobozos sörök forgalmazását, ami ismét új szemléletet hoz a hazai KKK (kézműves-kisüzemi-kraft)-sörök kereskedelmi megjelenésében. Az Swaen malátagyártóval közvetlen szerződést kötöttek, így biztosított a mindig friss alapanyag, és a White Labs folyékony élesztőit használják, így az alapanyagok is drágák és minőségiek, minden háttér adott egy tényleg jó sörhöz, és a folyamatosan stabil minőséghez.
A főzde mellé látványpub épült, melyben példás hűtőkamrában sorakoznak a KEG-ek, a már Rizmajernél megcsodált, központi sörcsapmosó rendszerrel kerül a sör a pulthoz, hogy a professzionális főzdei háttér mellett a legutolsó mozzanatok is tökéletesen stimmeljenek, így a poharunkba a legjobb minőségű sör kerüljön. Jelenleg 8 féle sör van a kínálatban, melyet a nagyközönség és a divat igényei szerint igyekeztek kialakítani, azonban ezekbe a főzetekbe is megpróbálták belerakni azt a pluszt, ami személyessé is teszi a söröket.
Kezdjük a Pilsner-rel, amit Jan Šuráň-nyal, a cseh minifőzdék egyesületének elnökével közösen főztek. A tulajdonosok Csupor Marcival közösen - akár egy középkori céhlegény - nyakukba vették Európát, hogy a Brew Dogtól a De Molenig, a Beavertowntól a kis cseh főzdékig bejárják, és a tapasztalatok mind megjelennek a főzdeében és a sörökben. A tavalyi béta-Pilsnernél is azt írtam Marcinak, hogy az első igazán jó, 5% alatti alkoholtartalmú pilzeni, ami magyar kis főzdében készült. Ebben a Pilsnerben is csak kis cseh üzemeknek fenntartott komlók, Jan Šuráň saját élesztőtörzse adja meg azt a karaktert, ami ha nem is veri, de minőségileg azonos szintre hozza egy jó cseh pilzenivel. Ráadásul dekokciós eljárásal készült, ami miatt hasonlóan selymes is lesz, mint egy cseh Pilsner. Ha még a szénsavja is kicsit lágyabb lenne, ez lett volna a kedvenc.