Az első magyar multIPA - Soproni IPA "óvatos duhaj"

  • 2017.03.29.
  • 5

Hát kérem, ezt is megértük ebben a fene nagy sörforradalomban. Nyugat felől újabb erővel csapott le a "vöröscsillagos" Heineken. Barrikádra! Itt a Soproni IPA!

Sok mindent láttunk már a magyar nagyüzemi sörfőzés háza táján. Volt Hidegkomlós (ilyet és ilyet is), Amerikai komlós és friss komlós is. Kőbánya eddig élen járt a multik közül a sörforradalmas innovációban, a keleti végeken a Borsodi bőcsi gyárában továbbra is a bevált Staropramen-vonal a fő csapás. Sopronból óvatosabban indították a rohamot tavaly az APA-val, de idén ők húzták elő a kalapból az eddigi legnagyobb meglepetést, elkészült az első magyar nagyüzemi IPA!
Míg a lengyeleknél a hasonló méretű Zywiecz már tavaly is kínált a láger sörei és a balti porter mellé Saison-t és APA-t is, az osztrákoknál a Zipfer és a Stiegl is viszonylag régóta főz APA-t illetve IPA-t is, addig nálunk nem merték meglépni a sörgyári könyvelők, hogy egy nem túl fizetőképes piacon bemutatkozzanak egy, a köznek nem túl szokványos sörrel, az IPA-val. Eddig. Talán tavalyi biztató számok, melyek szerint a prémium-kategória eladásai 2016-ban 10%-kal, 10 millió literrel emelkedtek a 2015-ös eladásokhoz mérten, adták meg a zöld utat a projektnek. Multi szinten nem várt, a mammutos gondolkodást és lépteket ismerve mondhatjuk bátor is a lépés.
A csomagolás rendben lévő, kicsit ugyan visszaköszön néhány előkép, pl. a Marston's sörös konszern IPA-jának a hangulata, de alapvetően rendben van, angolos és letisztult. A hozzávalóknál jó pontot ér a kukorica hiánya. Árpamaláta, komló, komlókivonat, élesztő és víz a hozzávaló. A 4,8% alkohol nagy testet nem ígér, főleg, hogy jól tudjuk egy nagyüzemben a legutolsó kis szénhidrát-molekulát is addig csavarják, míg csurran cseppen belőle egy kis alkohol. Egy tisztességes American IPA 6% körül kezdődik, úgyhogy felfoghatjuk ezt egyfajta Session IPA-nak, amit a tavaszi-nyári melegben kortyolgathat az arra érdemes átlagpolgár, a kötelező boldog sörgeek-mosollyal az orcáján. Mert az IPA még mindig menő, sour ale ide, agyonfűszerezett Russian Imperial Stout oda, a legmenőbb sörstílus a világos láger után széles-e világon.

Pattintsuk is fel a Heinekentől kapott 0,33-as dobozt, és nézzünk a fenekére!

Már kibontáskor is érződik az amerikai komló (Citra?) citrusos, grapefruitos keserűbe és nyers zöldséges gyantásságba hajló illata. A jó előszelek után azért valahogy odalibben egy kis zavaros, megfáradt komlósság is, mint amikor a pellet sokat ázott. Tudom, hogy nincs benne kukorica, de rögtön az első Dreher Hidegkomlós illatvilága jutott az eszembe, amikor beleszagoltam. Látványra a hab tisztességes, a sör azonban nemcsak opálos, hanem elég zavaros, nem letisztult. Ízében a citrusos felütés után zöldséges gyantásság, majd zárásként egy zöldalmás, vecsési káposztás arcát is mutatja. Kortyérzetben érződik a leginkább, hogy a malátaképlete a sörnek nem nagyon rafinált. A kezdeti citrusos tűzijáték után hirtelen eltűnik minden, és marad az olcsósörös utóérzet, amit - vélhetően a belefőzött komló viszonylag magas kariofillén-tartalma miatt - egy kellemetlenbe hajló borsosan csípős utóíz vezet le.


A citrusos komló-tűzijáték azonban elérte a kívánt hatást. Házi "gyorstesztemben" a laikus fogyasztó számára  egy sokkal kifinomultabb, letisztultabb, de angolos Fuller's IPA-val szemben jobbnak bizonyult a Soproni IPA. Kicsit följebb tette a lécet a Dreher Hidegkomlós-Amerikai komlós szintnél, de a citrusos illatbomba után az elegáns száraz alfasavas utóíz már nincs meg benne, ahogy a Crystal vagy a Maris Otter maláták süteményes, kekszes tartalmas ízvilága is hiányzik, és emiatt elvész a sör egyensúlya. Tartok tőle, hogy nem lesz a Kertész utca vonzáskörzetének a kedvenc itala, de vidéki boltokban a sörrel ismerkedő IPA-szűz állampolgárok valamit azért beszippanthatnak a sörforradalom komlós fuvallatából.

A fentiek ismeretében a Soproni IPA dobozán látható "Óvatos duhaj" elnevezés - a közvetlen, kicsit nosztalgikusan bensőséges, amolyan öregdiákos, ivócimborás hangulati felhang mellett - a soproni sörgyári menedzsment (a kreatívoktól, a sörfőző mestereken át a könyvelési osztályig) ars poeticájának tökéletes manifesztálódása is egyben.