Epermenü

  • 2013.06.02.
  • 4

A Rakottkert facebook oldalán támadt nemrég az az ötletem, hogy kéne csinálni egy olyan napot, amikor minden étkezésben, minden ételben szerepelne az eper. Egy ilyen eljövendő szép napra állítottam össze ezt a menüsort, benne egy főétellel, egy desszerttel és egy olyan salátával, ami lehet könnyű ebéd, vagy vacsora is. Mindegyik étel gyorsan elkészül és olyan párosításokat tartalmaz, amik nagy kedvenceim.
A saláta esetében ez a kenyér és gyümölcs páros, illetve a spárga az eperrel, ami szinte törvényszerű, hiszen egyazon időben jelennek meg a piacon, így nem is tehetnek mást, mint hogy remekül passzoljanak egymáshoz.
A rózsaszínre sütött kacsamellhez köztudottan jól mennek a gyümölcsös, édeskés ízek ez alól az eper sem kivétel, én most egy könnyű salsával hoztam össze, fantasztikusan finom lett!A desszert esetében az történt, hogy a reggeli szertartásos zöldteázásom közben valami rejtélyes módon sokszor eper illatot/ízt vizionáltam. Pedig teljesen natúr, szálas zöldteát iszom és még híre sem volt az epernek. Így aztán ehhez a képzelt ízhez kerestem desszertet, a panna cottában pedig az a jó, hogy tulajdonképpen bárhogy lehet ízesíteni. Nagyon különleges hatású lett, pont olyan, amilyenre gondoltam.Próbáljatok ki egy ilyen epres napot! Ez a menüsor csak ötletadó, variálni, kiváltani bárhogy lehet. Az egyes elemek pedig menün kívül is bevethetők.Figyeljétek a facebookot, mert valamelyik júniusi napra kitűzöm az Epernapot és akkor várom a jobbnál jobb ötleteket! Még játék is kapcsolódik hozzá!Epres-spárgás panzanella:3 szelet szikkadt barnakenyér/bagett20 dkg eper20 dkg spárga (lehet vegyesen fehér és zöld, vagy csak az egyik)1 evőkanál szezámmag3 evőkanál olívaolaj1 teáskanál vaj1 teáskanál barnacukorsó, frissen őrölt bors1 lime, vagy fél citrom leveA kenyeret kockákra vágjuk, egy evőkanál olajjal és egy csipet sóval, kevés frissen őrölt borssal összekeverjük. Sütőpapírral borított tepsire terítjük, 200 fokra előmelegített sütőben 5-7 percig sütjük, amíg enyhén megpirul.A spárgát megmossuk, végeit lepattintjuk, alsó részét meghámozzuk, másfél centis darabokra vágjuk. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, rátesszük a spárgát, meghintjük a cukorral, egy csipetnyi sóval és a szezámmaggal. Közepesen erős tűzön 5 percig sütjük.
Az epret megmossuk, kicsumázzuk.A lime, vagy citrom levét krémesre keverjük a maradék 2 evőkanál olívaolajjal.Salátástálba tesszük a kenyérkockákat, a sült spárgát. Hozzáadjuk az epret, amiből a nagyobb szemeket félbe vágjuk. Meglocsoljuk az öntettel. Óvatosan összekeverjük.Fantasztikus ebéd, vagy vacsora. Vagy előétel.Sült kacsamell epersalsával:1 kacsamell filésó, bors1 teáskanál méz1 evőkanál balzsamecet20 dkg eper1 kis fej lilahagyma, vagy 5 szál újhagyma1 friss zöld chilipaprika karikákra vágvakis csokor koriander, vagy petrezselyem felaprítvafél lime leveA sütőt 180 fokra bekapcsoljuk. (Gázsütő 4-es fokozat) A kacsamell két felét külön vesszük. Bőrüket két irányban, egymásra merőlegesen éles késsel beirdaljuk.Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, beletesszük a kacsamelleket, bőrös felükkel lefelé. A tüzet közepesre mérsékeljük, a zsírt kiolvasztjuk és a bőrt ropogósra sütjük. Nem kell kapkodni, hagyjunk időt a felesleges szír kiolvadásának. Közben egyszer leöntjük alóla a kisült zsírt. (Ebben süthetünk majd apró újkrumplit köretnek.) Megfordítjuk a húst és a másik oldalát is három-négy percig sütjük, hogy egy kis színt kapjon. A ropogósra sült bőrös felét megkenjük az összekevert mézes balzsamecettel. Ha sütőbe tehető a serpenyőnk, akkor abban, ha nem, egy sütőedénybe átrakva az előmelegített sütőbe tesszük a húst, bőrös felével fölfelé, 10-13 percre. Kivesszük a sütőből és tálalás előtt 5 percig pihentetjükAz epersalsához apróra vágjuk a megmosott, megtisztított epret, tálba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a chilit és a koriandert, meglocsoljuk a lime lével.A felszeletelt kacsamellet az epersalsával (és a kisült zsírban pirított parázs krumplival) tálaljukZöldteás panna cotta eperrel100 ml tej350 ml tejszín2 evőkanál zöldtea (vagy két zöldtea filter, ízesítetlen!)1 vaníliarúd kikapart belseje90 g cukor1 és fél lap zselatineper a tálaláshozA tejet és a tejszínt a cukorral és a vaníliával együtt lábasba tesszük. Hozzáadjuk a zöldteát. Öt percig főzzük, majd elzárva alatta a lángot még három percig pihentetjük. A zselatinlapot egy kis tálba tesszük, ráöntünk egy pohár vizet, áztatjuk. A főzés végeztével a zöldteás folyadékot átszűrjük egy tálba. A puhára ázott zselatinlapokat kinyomkodjuk és elkeverjük a meleg folyadékban. Négy kompótos tálba, vagy csészébe elosztva széttöltjük a krémet. Mindegyik tálkát lefedjük fóliával és egy éjszakára, de legalább három órára hűtőszekrénybe tesszük.Tálaláskor egy percre forró vízbe mártjuk a tálkát, késsel körben meglazítjuk a krémet, majd tányérra borítjuk. Mivel nincs benne sok zselatin, ezért elég lágy a krém, viszonylag sérülékeny emiatt a forma, de ki lehet borítani. Ha valaki nem szeretne kockáztatni, a tálkából is fogyasztható, ugyanolyan finom. Az eper-szeletekről viszont semmiképpen ne feledkezzünk meg!