Hajrá hétfő #64

  • 2015.11.30.
  • 8

Van víznyomás!!Ezt szedte ki a vízszerelő:Leszedte a csaptelepet, és mögötte a két szűrő teljesen el volt dugulva ettől a trutyitól (főleg kis kavicsoknak tűntek), nem csoda, ha alig csordogált a víz - a kádat megtölteni egy élet volt.A hétvége elég nyűgös volt, de a vasárnap este mégis mosolygósra kerekedett. Ez köszönhető annak, hogy pizzakészítés helyett aludtam és sok finom tortát ettem, ami megmaradt a Moly-szülinapról ^^ Olyan klassz, amikor összejönnek a dolgok, ahogy elterveztük. Direkt Rebus mellé feküdtem be aludni (és nem a délutáni napsütésbe), hogy majd ha felkel enni (ami esedékes volt rövid határidőn belül), fekve megszoptathassam, és így tovább aludhassunk nyugiban. És így történt! Felébredt, magam mellé vettem, megszoptattam, és észrevétlenül mind a ketten belealudtunk ebbe a folyamatba. Negyvenöt perccel később ébredtünk, és végre úgy éreztem magam, mint ahogy reggel kellett volna (mindezt délután 3/4 3-kor). Jöhetett az ebéd és a vendégek. Ma már sokkal jobb a helyzet, mert reggel 8-9 között aludtunk még egy órát (pont nem keltett fel a víz-gázszerelő, amikor érkezett), és már ennyi elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam.Aztán még a víznyomás is megjött! És most úgy néz ki, hogy minden konvektor rendben van, és a vízmelegítő is *kop-kop*. Még egy duguláselhárítás vár ránk, és akkor a víz-gázügyeknek vége (erre a szezonra).A héten amúgy a szintentartó munkálatok mellett a karácsonyra szeretnék fókuszálni. Rendelni 1-2 dolgot, meg a saját kezű ajándékokat készítgetni, és az adventi naptárat kiegészítgetni. Mert megcsináltam, üzemel (a holnapi bejegyzésben majd bemutatom), de még egy-két apróság, üzenet, lehet, hogy kerül bele. És a jövő héten jöhet a diplomamunka-védésre való felkészülés...És Nektek hogy sikerült az előző hét? Most mihez kell hajrázni?