Bécsi burgonyasaláta és a sütőben sült rántott hús

  • 2020.05.21.
  • 8

#28Mutattam nektek néhány héttel ezelőtt a Marton Adri #gasztrosulijában tanult sütőben sült rántott hús receptjét, melyet azóta újra megcsináltam, és ez még mindig zseniális. Mivel a medvehagymának már sajnos vége, és nem akartam sima burgonyapürét vagy rizst készíteni a hús mellé, így kerestem valami extrábbat, így esett a választásom erre a bécsi burgonyasalátára, ami hatalmas adag lett, így még másnap is ehettünk belőle.Hozzávalók:80 dkg burgonya2 ek. fehérborecet3 dl alaplé vagy leszűrt húsleves1 ek, olívaolaj2 ek. mustár2 kisebb fej lilahagymasó, borsElkészítési idő: 1 óra + pihentetésA burgonyákat megmosom, majd sós vízben, héjastól puhára főzöm nagyjából 20-30 perc alatt. A burgonyákat meghámozom, felkarikázom, majd egy tálba helyezem, amíg elkészítem a levet. Az ecetet, a húslevest vagy alaplevet, az olívaolajat és a mustárt egy kézi habverővel simára keverem, majd beleforgatom az apróra vágott lilahagymát és a felkarikázott burgonyát, és hagyom hogy a lében hűljön ki, hogy így jól átvegye az ecetes lé ízét. Sózom, borsozom, majd hűtőben legalább 30 percet pihentetem tálalás előtt.