Gulyásleves

  • 2020.03.27.
  • 7

#7Az előző levesnél, a krumplilevesnél említettem, hogy megmaradt a leve, így azt felhasználtam ehhez a leveshez alaplének. Amikor elindult a karanténes élet itthon vettünk 1,5 kiló sertéslapockát, amiből készítettem pörköltet teljesen hagyományos módon (lásd a recept alatt). Ezt az adagot 3 részben fagyasztottam le, terveim szerint egyik adag elég lesz ötünknek nokedlivel és uborkasalátával, a másik feléből esetleg székelykáposzta készül majd, a harmadikból pedig lett ez a gulyásleves.Hozzávalók:
50 dkg sertés vagy marhahúsból készült pörkölt2 liter víz, vagy alaplé (esetemben ez részben krumplileves leve volt)3 sárgarépa5 közepes méretű burgonyasó, bors, őrölt kömény Elkészítési idő: 1 óra

A vizet és a pörköltet felforraltam, beledaraboltam a sárgarépát és a burgonyát, fűszereztem sóval, borssal, kevés őrölt köménnyel, valamint ha nem elég paprikás akkor még paprikával, majd 1 órán keresztül forrni hagytam alacsonyabb lángon.Pörkölt elkészítése 50 dkg húsból (esetemben sertéslapockából)2 közepes fej hagymát finomra aprítok, amit kevés zsíron, megsózva megdinsztelek. Félrehúzom, megszórom nagyjából 2 nagy tk. pirospaprikával, majd hozzáadom a lehártyázott, felkockázott húst és körbepirítom. Ezután belekeverek 1-1 paprikát és paradicsomot, amit szintén felkockáztam apróra, és annyi vízzel öntöm fel, amennyi épp ellepi, beledobok 2 babérlevelet és nagyjából 1,5 órán keresztül rotyogtatom alacsony lángon.