Banános-túrós palacsinta cukor nélkül, bulgur spenóttal és a 19. nap

  • 2013.02.21.
  • 2

Egy hete még azt gondoltam, hogy idén télen bizony sikerül megúsznunk betegség nélkül. Nem. Fejfájás, szédelgés egész nap. Szerencse, hogy a gyerekek már jobban vannak.Ma nem is esett jól semmit ennem. Üres teát iszogattam nap közben, narancslevet, céklalevet, vizet. Alig ettem. Ennek ellenére estére valami édes ízre vágytam. A gyerekek pedig nem bánták, amikor elkezdtem sütni a fini kis pufi palacsintákat.Banános-túrós palacsinta cukor nélkülHozzávalók:25 dkg túró, 2 banán pépesítve, 2 tojás, 20 dkg liszt, 3 dl tej, 1 sütőpor, 1 citrom héja, mazsolaA hozzávalókból tésztát keverünk és közepes lángon tenyérnyi palacsintákat sütünk belőle.Bulgur spenóttalNem titok, hogy imádom a spenótot. Minden formában. De a legfinomabb, ha csak annyira párolom meg, hogy még szinte ropog a fogam alatt. Kb fél óra alatt lett kész a mai ebédem.
Hozzávalók:fél kg leveles spenót, 10 dkg erdélyi szalonna, egy csésze bulgur, só, olíva olajA szalonnát vágjuk pici kockákra, a spenótot inkább nagyobb darabokra. Tegyünk fel vizet a bulgurnak forrni.Ha felforrt a víz, sózzuk és tegyük bele a bulgurt. Közben olíva olajon süssük meg a szalonnát, majd tegyük rá a spenót leveleket és pároljuk meg. Ha kész a bulgur, forgassuk össze és már ehetjük is :)19. napNapközben üres tea, céklalé.Reggeli - tonhal, pirítós, citrom, üres teaTízórai - almaEbéd - bulgur spenóttalUzsonna - narancsléVacsora - banános-túrós palacsintaA kihívás részleteit Zizi blogján olvashatjátok.Kapcsolódó bejegyzések.