Beszélgetés Martin Keizerrel
A Waldorf-pedagógiai körökből ismert holland művészeti terapeuta több mint húsz éve él és tanít Budapesten. Az általa képviselt szemlélet kicsit árnyalja a gyerekkönyv illusztrációkkal kapcsolatban kialakult képet, és talán segít választani abban is, milyen könyvet vegyünk a gyereknek karácsonyra.
Kiindulásként a polcomról levettem néhány könyvet. A válogatás 50 évnél is többet ölel fel, így valamelyest áttekinthetjük a képzőművészet és a könyvillusztráció fejlődését, amely a festői idillikustól a grafikus animációs felé tart.* Érdekesség, hogy híres festők, grafikusok is illusztráltak könyveket, ma pedig fiatal illusztrátorokkal dolgoznak a kiadók.
- Nézzük időrendi sorrendben: a legrégebbi könyv festményes. A hátlapon az ajánlóban olvassuk, hogy Nora Scholly (osztrák festő 1905-1965) könyveinek képei és versei a legkisebb dolgok életének finomságával telítettek, közel állnak a gyerekekhez, akik a körülöttük lévő világgal még egységet éreznek.
- Nem is mesekönyv ez, hanem képeskönyv (Bilderbuch) versekkel, kicsit rajzos akvarell jellegű festményekkel. Ez a 2. világháború előtti stílus. Schnee und Eis – (Hó és jég) ez a címe, tehát ebben a könyvecskében téli képeket látunk. Megfigyelhetjük, hogy az elemek – a víz, a jég, a szél, a hó – emberi alakok: a kerítés tetején lévő kicsi hóbuckák például kisbabák, a visszafagyott olvadó jégcsapok szakállas manók. Azonosulást lehet átélni a világgal, itt a téllel kapcsolatban, és a tél nemcsak mint hideg, hanem bensőséges, melegítő burok is megjelenik. Ez egy nagyon régi kis könyv, gyönyörű szerintem.
- Most nézzünk egy mait, Tamás Zsuzsa Kicsi Mimi című könyvét, Horváth Ildi illusztrációival. Egy nyuszi család hétköznapjain keresztül mintha egy embergyerek életébe pillantanánk bele.
- Elsőre az tűnik fel, hogy a nyuszik bábszerűek. A szem mozdulatlan és minden rajzon egyforma. A sémákban is van variáció lehetőség, de bárhová néz, a fénypötty mindig ugyanazon a helyen van. Mindig nyitott szemmel ábrázolja, csak néha hunyja be a szemét, ha szomorú vagy fáradt, és ha alszik.
- Hogyan közelítsük meg az illusztrációkat?
- Azt gondolom nem úgy, hogy jó vagy nem jó, hanem inkább úgy, hogy mit lehet látni rajtuk. Formavilág, színvilág, hangulat – ezek a szempontok, és az, hogy kinek való.
- A könyvekre ráírták régebben, hogy hány éven felülieknek ajánlják. Most is van ilyen kategorizálás, a Kicsi Mimin jelzik, hogy 3+, a Manó könyvek sorozat darabján, pedig rajta van, hogy 8+.
- Érdekes, ahogyan ezt jelölik: kis fa, nagyobb fa és a már teljes fa, csak még nem gyümölccsel. Tehát a 8+ kategóriában már a felnőtt világ is benne van.
- A könyv ötödikesekről szól, új gyerek kerül az osztályba. Érzelmi konfliktusokról és megoldásukról olvashatunk. A címe: Utálom a padtársam! – Buda és Vince.
- Megközelíthetjük a témát a művészet felől, hogy hogyan függ össze a szöveggel a rajz-, forma- és színminőség, és nézhetjük a célt, hogy ez mesekönyv vagy didaktikus és nevelni akarunk vele.
- Engem az érdekelne, hogy mit kezd a gyerek a látványvilággal? Hogyan kellene őt ebbe bevezetni, valójában egy gyerek mit igényelne? Mindenütt bombáz minket a látvány…
- A virtuális és a vizuális világ nagyon fontos a mostani társadalmi formában. Nora Scholly könyvében a színvilág még természetes, finom. A Buda és Vince könyvben minden részlet külön szín, mint a kifestőkönyvekben és kontúr, határvonal is van. A fej egyforma, persze vannak részletek, amik még külön színek, és a színvilágban a színek között nincs összefüggés. Ettől szubjektív lesz. Való igaz, az élénk színekre jobban felfigyel az ember, az élénk forma felébreszt. Nagy a kontraszt, ha megnézzük Nora Scholly táncoló tündéreit meg a Buda és Vince 35. oldalán lévő táncoló tanárnőjét, az utóbbinál egy formán belül nincsenek átmenetek, külön színeket látunk: ruha más szín, a sál is, a haja, a virág, ami a hajában van, abban is két szín van. Ezzel összehasonlítva Schollynál a virág mellett álló lány – egy hasonló figura –, finom színvilágú, a rózsaszín, aranysárga, fehér, nagyon egyben van. Ez óriási különbség! Az egyiknél a színek oldottak, a másiknál a szemünk ugrál a színeken és a formákon. A régi könyvben az alap a szín átmenet, persze ott is van forma, de a hó például sokszínű és nemcsak fehér, a levél sokféle zöld, átmenetekkel, ahol süt a nap, ott látszik az árnyék. A Buda és Vincében nagyon kevés a természet, ami meg van, nem annyira felismerhető. Egy foltban, egy formában csak egy szín van. Scholly könyvének hátlapján írják, az életben a legkisebb dolgokat is átható lelkiségről van szó. Tehát az észlelés a lélekben történik, a lélegzés által kapcsolódunk a látványhoz. Itt, pedig a szemünk ugrál egyik színről a másikra, amelyek nagyon kötődnek a formához, és a forma rögtön tartalom lesz, fix gondolat. Ez a nagy különbség. Az egyikben nem látható pontosan a forma, az árnyékok, színárnyalatok által jobban bekerülünk egy érzelmi világba. A másikban pedig az érzelmi világ a látás által alakul.
- Ha megnézzük Devecseri Gábor Állatkerti útmutatójában Borsos Miklós (1906-1990) képeit, ez mintha a kettő között helyezkedne el. Ő egyébként neves szobrász és éremművész volt.
- Ő vonal minőségben illusztrál, majd színez, de nem pontosan színezi be a formát. Nevezzük ezt pontatlanságnak vagy művészi szabadságnak, de hogy ez most művészi vagy nem művészi, mindig egy alapkérdés. A művészinél nekem mindig az a kérdés, hogy mennyire alakul közben a kép és mennyire tervezzük. Nézzük a könyv borítóját: átmeneteket látunk – mi ez, bálna? –, itt lilás, bordósabb lesz, aztán majdnem fehér. Ez a színvilág működése: a türkiz jellegű, zöldes, oldódik majdnem fehérben. Ezáltal a színvilág él és lélegzést kapunk a képtől. A művész itt lehet, hogy először a színeket festette, utána kereste a határokat, hogyan kapcsolódnak a témához. Ez a vonal adja a formát, itt rárajzolt és nem annyira látszik. Ezért az ő formavilága különáll félig a színhangulattól. Itt van a színvilág, a forma, pedig egy ébredés benne, itt meg találkozik a kettő. Egy másik képen a napocska látható, benne van a narancs folt de ki is jön a formán kívülre és ez is mutatja, hogy a napocska nem marad a formán belül, és egy kicsit a régi könyvhöz kapcsolódik, természet jellegű minőség van ebben is. Modernebb persze, egyszerűsített, a minimál művészet felé megy. Érdekes kérdés, hogy vajon először festékfoltokat rakott vagy rajzolt. Szerintem itt látható, hogy rárajzolt. Mindig az a legfontosabb téma, hogy mennyi szabadságot kapunk az illusztrációtól. Van egy vers, egy történet, amiben sok minden lehet benne, és itt van egy kép arról, hogy ez most így néz ki, így van. A pontatlanság és a pontosság, a formai kidolgozása, mennyire csak így néz ki, amit a versből megtudunk. Amikor a gyerekekről beszélünk, az a fő téma, hogy ők mennyire fixálják ezeket a képeket magukban. Például: így néz ki egy zebra, vagy így néz ki egy nyúl, vagy egy katicabogár. Szerintem Borsos Miklós szabadságot kapott, nem szóltak bele, hogy mit rajzol, de lehet, hogy az író ismerte az ő munkáit és azért ebben a minőségben kért talán tőle illusztrációt.
- El tudom képzelni, mert Devecseri ezekben a szövegeiben is nagyon szabadon hagyta a fantáziáját. Inkább kamasz gyerekeknek való versek voltak ezek, bár eredetileg, amikor először publikálta, 1945-ben, kisfiának dedikálta.
- Van benne egy egyszerűsített formai világ, amit kiegészít egy színekben kifejezett lelki szabadság. A kamaszoknak fontos a formavilág, ha nem is az, hogy pontosan hogy néz ki, de formaerő fontos, és ehhez jönnek a szín impressziók. Nem kell, hogy pontos legyen, benne van a keresés: hogy is van ez? A művészeti szabadságot tőle lehet nagyon jól tanulni, hogy a pontosság az egy lényegtelen dolog. Egy mozdulat, és itt van egy hal, és? Elégedettek vagyunk vele? Ő igen! Itt van egy furcsa szín, korrigáljuk, vagy nem. Szabadon kell hagyni, nem lehet fixálni, mert különben az alatta lévő foltoktól rögtön feszült lesz. És itt nem.
- Ez lenne a különbség, hogy az egyik szabadon hagy, a másik rögzít?
- Igen, úgy gondolom. Számomra nagyon erős, amikor azt látom, hogy nincs arckifejezés, nincs arc, csak maszk. Például a sémák esetében, bármilyen érzelemről van szó, a bőr színe nem változik. A figurák ugyanazok, csak a frizurájuk más és nagyobb vagy kisebb a szemük, – egyformaságba kerül. Ez egy nagyon fontos kérdés. A Mit hoz édesanya? című könyvben is kicsit sémákba kerülnek a szereplők, de a színvilág még nagyon finom, a bőrszín, a kabát színe is árnyalt. Ez a stílus Walt Diesney után alakult, kicsit romantikus. A Buda és Vince pedig nagyon erős, de nem romantikus.
- Pedig mennyire színes!