Borscs vega módra

  • 2017.01.27.
  • 4

Hús nélküli változatot készíthetünk úgy, hogy az édes káposzta helyett savanyú káposztát teszünk bele. A sok zöldség és fűszer megadja a kellemes, markáns, pikáns ízt. Hozzávalók 2 literhez: 20 dkg sárgarépa és fehérrépa zsüliennre vágva (gyufaszál vékonyságú, hosszúkás) 40 dkg cékla reszelve, 20 dkg krumpli kockára vágva, 20 dkg savanyú káposzta, 1 vöröshagyma finomra vágva, 1-2 babérlevél, 1 kis doboz paradicsompüré, 4 evőkanál olaj. Ízlés szerint kevés cukor, citromlé, pár szem egész bors, őrölt feketebors. A rántáshoz 1 evőkanál liszt. Tálaláshoz tejföl. Elkészítése: Két evőkanál olajon megpirítjuk a felaprított zöldségeket, a céklát és a vöröshagymát, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a paradicsompürét, hozzáadjuk a cukrot, kevés vizet és 20 percig lassan pároljuk, majd a párolt zöldségbe beletesszük a káposztát és a krumplit is. Feleresztjük kb. 2 liter vízzel és újraforrástól lassú tűzön még 15-20 percig készre főzzük. Jó, ha a zöldségek egy kicsit ropogósak maradnak.
Közben vékony rántást készítünk, ezzel berántjuk a levest. Ha kész, ízlés szerint még citromlével ízesíthetjük, sózzuk, borsozzuk. Tálalásnál minden tányérba 1-1 kanál tejfölt teszünk, metélőhagymával díszítjük.