A gyermek öregszik

  • 2018.06.18.
  • 9

Hát az van, hogy nincs többé általános iskolás gyerekünk, az utolsó is kinőtte.
Jól látható a különbség a be- és kilépés között. Mit is mondhatnék? Furcsa kicsit, persze, de hát ez a természetes, nemde? Nem szoktam azon siránkozni, hogy jaj, miért nőttek meg ilyen hamar, pedig milyen aranyosak voltak, mert
1: most is aranyosak;
2: ha nem nőttek volna meg, és futkosni kellene utánuk, bajban lennék, mert én sem vagyok már olyan mozgékony, mint tizenöt éve;
3: nagyon élvezem a humorukat, mind a négy gyerekembe olyan adag irónia szorult, hogy amikor együtt vagyunk, rengeteget nevetek rajtuk, mert csak úgy röpködnek sziporkák a levegőben;
4: férjemmel lassan nagyszülő-korba érünk (bár rajta nem látszik annyira, mint rajtam), úgyhogy az unokákkal majd újra visszatérnek a kisgyerekek az életünkbe.
Jó, ez utóbbi pont azért még nem a két kisebbre (14, 17) vonatkozik. Zsófi ugye most kezdi majd a középiskolát, Bence nyomdokaiba lépve a keszthelyi közgazdasági szakgimnáziumba jár szeptembertől.
Most pedig mutatok néhány ballagási képet. (V.ö. Bálint ballagási képeivel.)
Bevonulás.
Zsófi középen.
Búcsú Zsuzsa nénitől, aki matekból segített Zsófinak egész felsőtagozat alatt.
Színpadon az osztály.
Szelfi Józsi bácsival, a mindent túlélő osztályfőnökkel, és Annával, a legjobb osztálytárs-barinővel:-)
Mi ezzel járultunk hozzá az ünnephez: vaníliakrémes gyümölcstorta, Rákóczi túrós és karamellás gesztenyés.
Ez itt én vagyok profilból, a bohókás kalapomban. Amerre mentem, mindenfelé mosolyt csaltam az arcokra – az innen nem látszik ugyanis, hogy a virág körül hosszú száron fehér tollak vannak, amelyek a sima gyaloglással szembeni ellenszélben vidáman lobognak. Apám meg is jegyezte, hát elég röhejesen néz ki.