A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara berkein belül működik egy bizonyos Mesterklub – vendéglátós szakmák mestereit fogja össze -, amelynek egyik alapítója, Kovács Béla megkeresett a közelmúltban azzal, hogy a klub következő találkozóján nem vennék-e részt. Egyrészt, szívesen meghallgatnák történetünket, különös tekintettel arra, hogyan kerültünk a Top10 vidéki cukrászda közé cukrászda nélkül, másrészt vihetnék egy kis kóstolót is, hogy azok, akik nem ismerik a termékeinket, kapjanak valamiféle benyomást.
Nagyon megtisztelőnek tartottam a felkérést, már csak azért is, mert tisztában vagyok azzal, hogy amit én képviselek, azzal a szakmában sokan nem értenek egyet, meg hát én – dacára annak, hogy ifjú koromban a szakközépiskolai érettségimmel cukrász képesítést is szereztem – mégis csak egy “gyütt-ment” vagyok a “mindigis” cukrászok között.
A Mesterklub kihelyezett összejövetelére ezúttal az őriszentpéteri Pajta Bisztróban került sor. A tulajdonosok, Kvasznicza Feri és menyasszonya, Marjai Flóra fogadtak bennünket; rögtön összefutottunk a séffel, Farkas Richárddal is, és most elnézést azért, amit mondok, de az jutott eszembe róluk, hogy nagyon cukik. Fiatalok, aranyosak, lelkesek. És beleteszik a szívüket is a helybe. A mesterek közel harmincan gyűltek össze, az asztalokon ott várt a menükártya, ami engem is felcsigázott.A fogások előtt Elekes Ferenc, a zalaegerszegi Elf kisüzemi sörfőzde tulajdonosa mesélt a sörfőzés rejtelmeiről.  A sztorija – vagy inkább sztorijuk, mert felesége az első számú támogatója és társa – nagyon érdekes: Feri felsővezető volt egy multinacionális cégnél, utazgatott a világban, képviselte a cégét, tárgyalt, ellenőrzött, és majd’ két évtized után kiégett. Elege lett. Váltani akart. Amerikában találkozott azzal, hogy ismerősei otthon sört főztek – úgy, mint nálunk itthon a pálinkát. Feri egyre jobban elmélyült a sörfőzés rejtelmeiben, ez lett a hobbija. Aztán eljött az idő, amikor a hobbi egyre komolyabbá kezdett válni – és még nincs egy éve, hogy már nemcsak barátoknak készítik a sört, hanem vállalkozást építettek rá. Vicces neveket adtak a söröknek: Apafej, Huncutka, Hangadó és Táltos.  Ebben a sorrendben is kóstoltatták a lelkes hallgatósággal – és persze közben érkeztek a fogások is. Mit mondjak? Engem lenyűgöztek. Itt van például az előétel: a burgonyát megfőzték, félbe vágták, belsejét kivájták. A héjat olajban kisütötték, és visszatöltötték bele a paprikáskrumpli-szerűen elkészített belsőt. meg persze jött még rá egy-két flikk-flakk, mindent nem is jegyeztem meg. Az összhatás viszont abszolút meggyőző volt. Akárcsak a pisztrángos előételé.Céklapüré, savanyított cékla, pisztráng, tökmagolaj és darált tökmag, na meg áfonya a céklapürében – egészen pazar volt. De azért a főételtől aléltunk el leginkább.  A címszavak szerint nem számítottunk nagy “vaszisztra”: mangalica – tojásos nokedli – fejes saláta. És tényleg, de: a mangalica szuvidált volt, olyan ízekkel, hogy sírtunk. Szinte. A tojásos nokedli…ahhh. Hogy mondjam, hogy anyukámat se sértsem meg… Mindegy, vállalom: én ilyet még soha. Irgalmatlan jó volt. És akkor tessék, ezek után jöhettünk mi a desszerttel.
Nagyon sokat agyaltunk, mivel is rukkoljunk elő, és végül abszolút csapatmunkában megszületett az eredeti ötlettől szinte mindenben eltérő végső verzió: epres-karamellás tartelette krémsajtos krémmel a tetején, na meg egy kis grillázzsal kiegészítve. Mellé pedig egy falatnyi rugelach, csak úgy, jelzésértékkel. Miközben a felszolgálók szétosztották a desszertet, én elmeséltem vállalkozásunk rövid történetét. Bevallom, kicsit izgultam, mert szakmai közönség előtt még nem szerepeltem, de nagyon kedves és elfogadó közegben adtam elő a sztorinkat.