Cserpes István titka az, hogy nincs titok: a tejtermék tejből van

  • 2017.10.02.
  • 2

A közelmúltban a tulajdonos, Cserpes István meghívására emberemmel látogatást tettünk a Cserpes Sajtműhely kapuvári üzemében, és hát mit mondjak, leesett az állunk. Leginkább amiatt, hogy ilyen méretű termelésben mennyi emberi munka (vagy kézi munka, ami ugye nem kézimunka) van. Nem lehet egy szavunk sem.
Kiszállítás előtt, a raktárban várakoznak az összekészített termékek.
Cserpes István 1992-ben alapította a Sajtműhelyt – az egykori szülői házat alakították át kis üzemmé, bankhitelből, ott kezdtek el sajtot gyártani. Nem volt könnyű betörniük a piacra, eleinte soproni pizzériákat, éttermeket láttak el sajttal, alapanyaggal. A ricotta gyártásával sikerült megtalálniuk a piaci rést, ez sínre tette a céget, megalapozta működését. Bár voltak mélypontok, köztük egy-két egészen mély, amikor azt kellett eldönteni, hogy vége a történetnek, vagy előre menekülnek tovább – szerencsére az utóbbi alternatíva győzött. Jött a joghurt, a Trudi, a sajtok egyre nagyobb választéka, az új, szép nagy üzem, és közben a vevők is megtanulták, a Cserpes termékek titka az, hogy nincs titok: csak azt teszik bele, ami bele való, mást nem. Nincs adalékanyag, tartósítószer, állományjavító, zselésítő, színező, semmi. És Cserpes István ebből nem enged. Munkája jó példa arra, hogy a kitartó, szorgalmas munka, és az elvekhez való ragaszkodás akkor is meghozza a gyümölcsét, ha épp szembe megy a trendekkel. Ugyanis, amikor a tejtermékek “olcsósítása” lett divat mindenféle manipulációk árán, ő azt mondta: nem. Bejött. Kapuvári üzemében ma mintegy 180 fő dolgozik, és majdnem még egyszer ugyanennyi országszerte, a kis piaci boltokban, a budapesti tejivókban, és a szállításban.
A fenti képen a pasztőröző látható. Ebbe kintről, hatalmas, sokezer literes tartályokból érkezik a tej, amit 72 fokra melegítenek, majd gyorsan lehűtenek. Ezzel a folyamattal lecsökkentik a tejben a nem kívánatos mikroorganizmusok, baktériumok számát – mehet további feldolgozásra. Lehet belőle például joghurt.
Ilyen tartályokban készül, amelyekből leeresztik…
Majd megy további feldolgozásra, a gyártósorra: itt belekerül a poharakba a gyümölcslekvár, a joghurt, a fedőfólia, majd a végén gondos női kezek pattintják a műanyag fedőt a dobozra. Egyébként meghökkentő, hogy a lekvárt is maguk főzik – ugyanis nem találtak a piacon számukra szükséges mennyiségben olyan minőségűt, amely megfelelt volna az alapelveknek. Így aztán gyümölcsöt vásárolnak, és a saját lekvár kerül a poharak aljába.
A fenti képen sajtot gyúrnak össze a forró lében, amit aztán tömbbé, onnan kis darabokká alakítanak…
…a kis darabokból pedig “kígyókat” formáznak, hogy összefonják őket – így készül a fonottka.
Ami aztán egy kicsit még ázik a sólében.
A fonottkákból füstöltet is készítenek, az üzemnek van füstőlője, láttam, valóban bükkfafüst dolgozik a termékeken.Ez itt a Trudi (azaz a Cserpes-féle túró rudi) gyártósora, ami mély sajnálatunkra látogatásunk napján épp nem üzemelt – a nyolcvanvalahány-féle termékből nem gyártanak minden nap mindent, természetesen.