Három ország hat nap alatt: először Szlovénia

  • 2017.09.05.
  • 4

Ott tartottam előző bejegyzésemben, hogy nekivágtunk nagyképűen hétszemélyes autóként aposztrofált Opel Zafiránkkal az útnak. Célunk a szlovén tengerpart, azon belül Portorož volt.
Izola, egy szomszédos történelmi kisváros
Nem egész öt óra alatt odaértünk, tavalyi érkezésünkkel ellentétben most még világosban, így jól rácsodálkoztunk a gyönyörű tájra, a hegyekre, a tengerre, a mediterrán vidékre. Szlovénia ezen része kísértetiesen hasonlít az olasz tengerpartra, az itt élő szlovének jórésze beszél is olaszul. Csakúgy, mint házigazdánk, Silva: kedves hölgy, úgy ötvenvalahány éves lehet, a fia, David szezonon kívül ott él vele a házban, amíg azonban kiadják a tetőtéri apartmant, David valahol lent lakik a városban. Elképesztő vendégszeretettel találkoztunk: Silvától kaptunk sütit, sőt, egy délután egyszer csak bekopogott úgy harminc darab palacsintával, kétféle (saját!) lekvárral és egy üveg mogyorókrémmel, hogy hát, gondolta, jól fog esni nekünk így uzsonnaidőben. Az apartmanunk hibátlan volt, tiszta, a bútorok szépek, egyáltalán nem volt lelakott, és a szobák légkondicionáltak voltak, ami ebben a párás melegben igazán jólesett. Amihez hozzá kellett szoknunk, az a tetőtér maximális kihasználásából adódó, időnként kényelmetlen testtartás, mert hát mi magasak vagyunk, és pár nap alatt mindenki megtanulta, hogy FEJRE VIGYÁZNI!
Ez volt a kilátás a teraszunkról.
A kertben olaj-, lime-  és gránátalmafák növesztették bőséges termésüket, most láttam először termő gránátalmafát. Miután felhordtuk a cuccainkat tetőtéri apartmanunka, és megosztoztunk a szobákon, nekivágtunk, hogy felfedezzük Portorož központját, azaz a tengerparti sétányt.
Kalappróba
Előzőleg megnéztem a neten, milyen helyeket ajánlanak azok, akik már jártak ezen a klassz üdülőhelyen; csak szuperlatívuszokkal illették a Cacao nevű bárt, annak is a fagyiját, sokan azt írták, életükben nem ettek még olyan jót. Nos, ezt ki kellett próbálnunk.
Szuper kanapés-elfekvős terasz, tengerre néző résszel is; mindenféle italok, koktélok, és persze sok-sokféle fagyi. Kóstoltunk mindenfélét, és azt mondhatom, finomak, de aki a szigligeti Várkávézó fagyiján szocializálódott, az itt nem fog hasra esni.A pincérek fiatalok, a srác, aki bennünket kiszolgált, amikor meghallotta, hogy milyen nyelven beszélünk egymás között, rákérdezett, hogy magyarok vagyunk-e. Mondtuk, igen. Erre elmesélte, hogy jövő hétvégén megy Tornyiszentmiklósra, pontyra horgászni, mert hogy ott állítólag hatalmas példányokat lehet fogni. Majd hozzátette: a lángos a világ legjobb kajája.
Egyébként nagyon sok kávézóban, étteremben beszéltek valamicskét magyarul, ha mást nem, hát annyit, hogy EGESZSEGEDRE, és ezt jó sokszor el is mondták. Azt is megtudtuk, hogy nagyon sok magyar utazik Portorožba, és erre csak azt mondhatom, jól teszik, mert klassz hely.
Összetámasztott nyugágyak, úgy néznek ki, mint valami indián falu…:-)
Rengeteg szálloda, boltok, éttermek sorakoznak a tengerparton.