Magyar bürokrácia, én így szeretlek

  • 2017.02.27.
  • 7

Úgy két hete kaptam egy dörgedelmes levelet a megyei kormányhivatal illetékes járási hivatalától, amelyben közölték, hogy egyéni vállalkozói tevékenységem ellenőrzésére hivatalból eljárást indítottak, és KÖTELEZNEK, hogy a kiemelt sorban meghatározott időpontban jelenjek meg a kormányablak hivatalos helyiségében, MERT HA NEM – olyan bírságot akasztanak a nyakamban, hogy attól koldulok.Továbbá, köteles vagyok bemutatni egy érvényes személyazonosításra alkalmas okmányt, lakcímkártyát, és – itt derült ki a levél tulajdonképpeni célja: a 855901 kódszámú, máshova nem sorolt egyéb oktatás tevékenység végzéséhez szükséges képesítést igazoló okmányaimat.Hogy mit???Úgy egy éve történt, hogy meghívtak valahova, hogy tartsak előadást a blogolásról, meg arról, hogyan lettem én cukrász. Fizetnek is érte, mondták, csak aztán majd adjak róla számlát. Felhívtam a könyvelőmet, miről adjak számlát, mire kikereste ezt a TEÁOR számot, a máshova nem sorolt egyéb oktatást. Ugyanis, ezt pont erre találták ki: nem iskolarendszerű képzésben végzett oktatás, nem ad hivatalosan elismert végzettséget, és bárhol folytatható: interneten, levelező formában, tanteremben, rádióban, tévében…Ide tartoznak a mindenféle himi-humi képzések, és azok, amelyekhez jellemzően nem bizonyítvány, hanem tapasztalat szükséges.Ehhez képest tőlem most valamiéért bizonyítványt vártak. Nem, nem vártak, követeltek. Na, gondoltam melyiket mutassam? A vendéglátóipari végzettségemet? A teológus diplomámat? Az újságíróit? A lakberendező szakképesítésemet? A közgazdász igazolásomat? Mi kellhet ehhez a m.n.s. egyéb oktatáshoz?Felhívtam az ügyintézőt. Mondom, csak azt szeretném tudni, melyik bizonyítványomat vigyem be, mit kell igazolnom tulajdonképpen? Ráadásul, egy olyan TEÁOR-nál, amelyet kifejezetten a nem iskolában megszerezhető tudás továbbadására hoztak létre.Erre azt mondja az ügyintéző: a vasútszakmai oktatáshoz kell a képesítés.Mondom, mihez??? Vas-út-szak-mai oktatás??? Akárhogy olvastam oda-vissza a TEÁOR szám leiratát, abban nem volt ilyesmiről szó. Meg hát, én ilyesmit nem végzek. Egyszerűen csak a blogolásról tartottam előadást…Akkor, mondta erre, mindegy, csak “nyilatkozzam le”, hogy nem végzek vasútszakmai oktatást, és ennyi.Bementem. Azért vittem az összes bizonyítványomat, és kértem a hölgyet, mutassa meg a leiratban, hol van az a vasútszakmai oktatás? Ja, mondta, az csak abban van, amelyikből ők dolgoznak. Ami a neten van fent, abban nincs. Ó, mondtam, az klassz, miért nem láthatja a közönséges halandó ugyanazt, mint amit az ügyintéző? Hát, ő azt nem tudja, de szívesen kikeres nekem más TEÁORokat is. Még megkérdeztem, ne nyilatkozzam-e le, hogy nem oktatok esztergályosokat, szabadtüdős búvárokat, ácsokat, asztalosokat, aztán távoztam.Kicsit pipa voltam, hogy őszinte legyek. Nem az ügyintézőre, hanem erre a hülye rendszerre: sokadszorra tapasztalom, hogy az ügyintézéskor nem adnak elég információt, aztán meg dörgedelmes hangon rám pirítanak, hogy ejnye, hát ezt tudni kellett volna. Honnan? Honnan, könyörgöm? Az én időmet rabolják az ő trehányságuk miatt, hülyeségek miatt kell befutkosni a hivatalba, parkolójegyet venni, időt elszúrni, a drága időt, amiből amúgy is olyan kevés van…Aztán meg, ha már a saját trehányságuk miatt behívnak, a nagy dörgedelem helyett javaslom, hogy ilyen hangvételben tegyék, mert szerintem sokkal célravezetőbb lenne:Kedves ügyfelünk!Munkánk során észrevettük, hogy az ön tevékenységi körei között szerepel a m.n.s. egyéb oktatás, amihez nyilvántartásunk szerint szükséges valamiféle végzettség. Kérjük, amennyiben önnek is megfelel, fáradjon be hivatalunkba ekkor és ekkor, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba. Írhatnánk, hogy amennyiben nem jelenik meg, akkor mindenféle következmények várhatóak, de úgyis tudjuk, hogy Ön együttműködő lesz, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke.Reméljük, levelünk jó egészségben találja, üdv az egész családnak.Tisztelettel,az Ön kedvenc kormányhivatalaHát nem barátságosabb?Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...