Sárgabarackos frangipán

  • 2019.07.14.
  • 5

Ismét a
Sherpa Konyhája
blog adta az ötlet ehhez a sütihez is, onnan jutottam
Sweet and Crazy
blogra
a recepthez. Én annyit módosítottam rajta, hogy kicsit megnöveltem némelyik
mennyiséget, mert az én formám kicsit nagyobb.
(Egyszer piteformában sütöttem, egyszer pedig egy 26 cm-es kapcsos tortaformában.)Ide azzal a mennyiségekkel írom ahogy én készítettem:Hozzávalók:----- A linzertésztához:15 dkg simaliszt5 dkg porcukorcsipetnyi só10 dkg hideg vaj1 teáskanál hideg víz----- A sült mandulakrémhez:12 dkg mandulaliszt (darált mandula)2 dkg rétesliszt12 dkg puha vaj12 dkg (nád)cukor2 nagyobb tojáscsipetnyi só+ érett sárgabarack a tetejére(vagy bármilyen más gyümölcs)+ lekvárA sütőt 180 fokra kapcsoltam.A linzertészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Egy sütőpapírral bélelt forma aljába nyomkodtam (én megszurkáltam villával a sütéselőtt) és az előmelegíett sütőben kb. 15-17 perc alatt világosra sütöttem. Hagytam kihűlni, majd vékony réteg lekvárt kentem rá.Közben elkészítettem a mandulakrémet: a puha vajat a cukorral, sóval habosra kevertem. Hozzáadtam egyenként az egész
tojásokat, azzal is habosra kevertem. Végül belekevertem a liszttel elkevert mandulalisztet. A lekvárralmegkent pitetésztára kentem. Tetejére cikkekre vágott sárgabarackot raktam, majd újra betettem a 180 fokos előmelegített sütőbe és kb. 45-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni, azután szeleteltem.